Dr. SZÖ K EFA LVI -N AG Y ZOLTÁN tanszékvezető főiskolai docens:
ADATOK A HAZAI KÉMIAI TANSZÉKEK TÖRTÉNETÉHEZ
I.
Winterl
Jakab
A te rm és z e tt ud om án yok hazai t ört én et éb en mé g sok tisztázatlan
kérdéssel t alá lkoz hatu nk. A k ut at á s ok meglehe tős rapszodikus volta
mia t t n e m is csodálható, hogy egyes kérdések, t ermés ze tesen éppen
a le gnehez ebben megoldhat ók, ki m a ra d t a k az eddigi vizsgálatok
köré-ből, s így eze knek részletes fe l tá r ás a elmaradt.
Ezt, a t ud o má n y t ör t é ne t i sze mpontból e gyá lta lá ba n ne m helyes
el-hető e lj árá s t erősíte tte az az i rá ny z at is, amely t u d o m á n y u n k mú l t j á b ó l
csakis a mi nde n szempontból pozitívnak muta tk ozó mo zz ana to kat
igye-kezett me gmu ta tn i. Ki kí vá nta e mel ni a kiválókat, azokat eszményítve,
szinte tu domá ny os h ősö kké magasztalta, elhallga tv a azonban azt, hogy
legkiválóbb k é mi ku sa i n k is ren delk ezt ek hibá kka l, t á rgyi és ideológiai
tévedésekkel. Eme ll ett viszont a te lj e s elhallgatás lett az osztályrészük
mindaz oknak, a kiknek értékelését ilyen e gyoldalúa n megadni n e m
lehe-tett, ak ikne k mű kö d é sük egészét mé g esz ményí tve sem lehet egyé rte
l-m ű e n
pozitív módon értékelni, u gya n ak ko r viszont
mé gsem lehet
tagadni, hogy e gy-két moz za nat tal ezek az e lhallgatottak is h oz z á já ru
l-tak a ké mia hazai terjesztésé he z, műveléséhez.
Most, amikor h a z á n k b a n a m ú l t tárgyilagos é rté kelésébe n szorgos
k u t a t ó m u n k a folyik, sz a kí ta nu nk kell a kémia t ö rt é n e té n e k
szemléle-tében is az eddigi egyoldalúsággal, szembe kell n é z n ü nk azzal is, amivel
f e n n t a r t á s nélkül n e m büszké lke dhetü nk, de a mi ne k m e g mu t a t á sá r a
a haza i kémia fejl ődé sé ne k reális képe megraj zolá sáh oz fe lt é tl en ül
szüksé günk van.
A kémia hazai fejlődés e ú t j á n a k megrajzolásá hoz szinte döntő
jelentőség ű i sme rn ün k a hazai felsőoktatás i in t é zm én y e k kémia i ka te d
-ráin ak, s azok betöltőine k szerepét. Az első ké miai tanszék, a
Selmec-bá nyá i akadémia kémi a i k a t e d rá j a törté neté t Proszt
Ján os professzor
p él d a mut a t ó tárgyilagoss ággal és alapossággal összeállította [49]. Ezt
a 22 évvel ezelőtt me gj e l e nt kiváló tu d o má n yt ö rt é n e t i m u n k á t azonban
ne m követ té k ú j ab b , hasonló dolgozatok. Előbb va gy utóbb, a ká rh ogy is,
e lk e rül h et e tl e nn é válik az, hogy haz ánk egész t u d o m á n y t ö rt é ne t i mú l
ját. s benne összes felsőoktatási intézmé nyünk szerepét a kémia
fejlesz-tésében, terjesztés ében tisztázzuk, s a mai reális nézőpont alapján
értékeljük.
Különösen fontos, hogy megvizsgáljuk, mi volt országunk legrégibb
egyetemének szerepe a XIX. század közepéig a kémia tudomá nyána k
fejlődésében. Ez a kérdés b ármen ny ir e kézenfekvőnek látszik, s
felüle-tes szemlélőnek b ármen ny ir e is könnyen megválaszolhatónak
mutat-kozik is, egyike a számos problematikus kérdések
legproblematikusabb-jainak. Amikor te há t most e kérdé s megválaszolásához kívánok adatokat
szolgáltatni, n e m k ö nn y ű felada tot vállalok, még akkor is, ha tudom,
hogy a válasz legjobb akarat mellett sem lehet olyan sokoldalú, amilyent
a problematikus kérdések sokoldalúsága megkövetelne.
A kérdés megválaszolásának szükséges voltán kívül vonzónak is
mutatkozik a válasz keresése azért is, hiszen olyan időszakba esik e
tanszék életének kezdete, amikor má r összegyűltek azok a tudományos
felfedezések, amelyek ne m sokkal később lehetővé tették a tudomány
lángeszű fo rra dalmárai számára, hogy a tudományos vizsgálatok meny
-nyiségi felhalmozódását a tudományos szemlélet minőségi megváltozása
irányába fordítsák át. Akkor azonban, amikor a tanszék megalakult ,
a tudomány legjobbjai még a tudományos eredmények zűrzavaros
káo-szából csak k ere sté k a kivezető egyenes utat, de nem találták meg az
eligazodás biztos i rán y tű jé t. Minden kísérletezésnek voltak könnyen
elfogadható, a tudományos eredményekkel nagyon jól összehangolható
részletei, ug yanakkor viszont minden ú j elméletnek, még a később
helyeseknek bizonyultaknak is, sok olyan hiányosságuk volt, amely
azcknak hitelét jelentős mé rté k be n lerontotta. Érdekes, sőt izgalmas
feladat egy tanszék életén keresztül vizsgálni, hogyan tudot t e kor
kémikusa eligazodni az ú j irányzatok útvesztőjében, s hogyan segített
mag a is a kibontakozás keresésében.
Hazai ku l tú rtö rté n e tü n k fontos problémájár a is k ere snün k kell
a feleletet, arr a ugyanis, hogyan vált az előbb nagyszombati, majd pesti
egyetem, ez a kezdetbe n egészen idegen test, fokozatosan a magyar
kulturális élet egyik középpontjává. Azzal, hogy az egykori jezsuita
akadémiát Mária Terézia rendelet e tudományegyetemi ran gr a emelte, s
számos katedrával, közte 1770-ben a kémia és botanika közös
tanszéké-vel is megerősítette, nyilvánvalóan nem biztosíthatta egyben ennek az
intézménynek a hazai kulturáli s élet irányító szerepét. Minden egyes
tanszéknek, s minden egyes professzornak külön-külön meg kellett
vívnia harcát helyéér t a magyarországi ku ltúrában.
A kémiai tanszék első professzorának minden szempontból
különö-sen nehéz volt a helyzete. Nem hazánk szülötte volt, s ne m is volt a szó
mai értelmében v év e specialistája a vegyészetnek.
Wintert
Ja kab, akinek a nagyszombati egyetemen először kellett
a vegytant előadnia, osztrák születésű orvos volt. Tanulmán yai t a bécsi
egyetemen végezte. Több volt, mint átlaghallgató, má r egyetemi évei
alatt résztvet t a hírneve s
Heinrich
Crantz
professzor vezetése mellett
a tudományos mu n k á ba n a botanika területén . Disszertációja, amellyel
Winter l 1767-ben szerezte meg az orvosdoktori fokozatot, mégsem
bota-nikai tárgyú, h anem a lázak keletkezésének elméletéve l foglalkozik.
A dolgozat első mondat a azonban el á r ul j a a szerző fő érdeklődési körét,
azt í r j a ugyanis, hogy bizonyos m ér t ék ben jogosan várhatt ák volna tőle,
hegy más t árgya t válasszon a disszertációja t émá j ául , hiszen úgy i smer
-ték őt, mi nt aki a természet raj zot és a kémiát szerette elsősorban [2],
A doktorátu s megszerzése u t án elsőbb Felső-Ausztriában fol ytat ot t
orvosi gyakorlatot, ma j d a magya r bányavárosok orvosa lett, így
köz-vetlen kapcsolat a a tudományos él et tel átmeneti leg megszakadt.
Sziny-nyei [45] ugyan Winterl művéne k t a r t j a az 1770-ben Kaim I gnác neve
alatt a „kétes f émekr ől " kiadott dolgozatot. Petrik
[41] és Hőgyes
[44]
pedig közös m unk án a k említik. A dolgozatban erre vonatkozó ut al ás
nincs, s az idézett szerzők sem indokol ják megál lapításukat .
Amikor Winterl
az egyetem új o n n a n lét esít et t tanszékére került,
mi ndenképpen nehéz volt a kémiában és a bot ani kában egyar án t kor
-szerű tudományo s m un k á t elkezdeni. A tanszék igen szűkös lehetősége k
között indult meg, ilyen k örül mé nyek között a mu nk a megszervezése
szinte ember fel et t i mu nk át kívánt meg. Pauler adatai szerint a vegyt ani
l aboratóriu m felszerelése 600 forintot, a kísérletekre évente 300 forint ot ,
a l abor áns fizetésére 144, a szükséges könyvekr e egyszer s mi nde nkor r a
200 f ori nto t adott a kor mány [39].
A tudománytörténet i adato k felületes kezelésére m uta t az, hogy a tanszék alapításának évét Petrik, s őt követve Hőgyes és Szinnyei 1770-re. a Pallas Nagy Lexiko n [47] 1771-re. Gortvay [52] pedig 1772-re teszi.
A magyarországi egyetem professzoraina k önállóságát a kor má ny,
annak ellenére, hogy a professzorok többsége osztrák volt, er ősen
megköt ötte lényeges és lényegtele n kér désekben egyar ánt. Egyet len tudo
-mányos könyvet sem vásárolhat ta k a kormán y kül ön engedélye, a bécsi
eg3
retem külön véleményezése nélkül. Szathmáry
adatai szerint [48]
elő-írták, hogy a kémiai előadásokat Jaquin Miklós és
Bergman
munkái
alapj án kell megt ar tani . Azok a jegyzetek azonban, amelyek
Winterl
előadásairól f e nn ma r ad t a k [10, 11, 20, 22], azt bizonyítják, hogy nem
engedte magát mások irányzatától megköt ni.
Merészen szakított sok régi előítélettel, s csak azt volt haj l a ndó
hel yesnek elfogadni, amit kísérletei alapj án ő maga is hel yesnek látott
be. Mint kísérletező, az egész világon ismert és elismert volt.
Guyton
de
Morveau,
a hal hat at la n kémikus azt í r j a kort ársáról , „hogy ő az akt
uá-lis ismeretek, a l egúj ab b kísérletek színvonalá n áll, amelyet stílusának
re ndkí vül i tömörsége mutat , nagy számú kí sér letre hivatkozik, amel yek
s aj á t j ai és hogy legtöbbször csak a kísérletek ny omán halad' ' [24],
Ügy hiszem, hogy így t ekintv e Winterl
szerepét a kémia f orr adal
-mának idején, csak elismeréssel ér t é kel h et j ü k azt, hogy m e r t
önállóságra törekedni. Ha így nézzük ezt a kérdést, akár dicséretként is ért
-h et j ük Störk-h
udvari tanácsos vél eményét , amel yet a nagyszombati
egyetem meglátogatása u t án t erj es zt ett a bécsi kormányhoz: „Láthat ók
— í r j a — olyan professzorok, akik ú j módszereket alkotnak, és a ma
má r jól megszilárdult t ant nem becsülik; legalább is erről beszélnek
azok az orvosi értekezések, amelyek Nagyszombatban eddig
megjelen-tek, az is, amelyik a kémiai rendsze rt tartalmazz a . . . " [6].
Nincs jogom, sőt nincs is okom arra, hogy Winterl személyét
indo-kolatlan dicsfénybe hozzam. Azzal, hogy szakított sok minden régi
elő-ítélettel, még csak a kezdő lépéseket tette meg, már sokkal nehezebb
mu n k á t követel t volna meg az, hogy a továbbhaladás helyes ú t j á t
kidol-gozza. Ebben Winterlnek
már n e m volt elég szerencséje. Rengeteg téves
nézete volt, s helyes meglátásait sem volt e re je általában teljesen
kidol-gozni. A következőkben, az egészen reális ké p kialakítása végett
végig-f u t u n k nézeteinek végig-főbb, jellemzőbb részletein.
Winterl
kémiai eszméinek
jellemzőbb
részletei:
1. A kémia
tárgyköre.
A kémia tá rgy kö r e vonatkozólag Winterl
minden egyes művében
más és más meghatározás t olvashatunk. A legegyszerűbb talán az,
amely szerint akémia „testek összetevő részeit tanító tu do má ny " [22].
Egyik tanítványa az ő nyomdokán haladva bővebben ezt így határozta
meg : „A kémia a testek elemeinek, és azok egymástól különböző
vonzá-sának, közömbösségének és taszításának a tu do má ny a " [5]. Az 1782-ben
tartott előadásairól készült jegyzet azt is kiemeli, hogy a kémia azzal,
hogy megismeri az elemeket, elválasztja és kombinálj a azokat, a termé
-szet belső megismerését szolgálja, amit aztán az emberiség hasznára
elterjeszt [11].
A meghatározások általánosságban ma is helytállóknak tarthatók,
ez utóbb említett meghatározás egyben arra is rámutat, hogy Winterl
sohasem fogadta el a tudomány l'art pour l'art voltát.
2. Az anyagok
kémiai
rendszerezése.
Winterl hosszú tudományos működése folya mán g yakran visszatért
arra a problémára, hogyan le hetne a természet anyagait kémiai alapon
oí,ztályozni. A legelső adatunk az erre vonatkozó próbálkozásról abban
a dolgozatban található, amelyről Störkh előbb említett jelentésében
szó volt.
Ez a dolgozat Reineggs J ak a b, a később világhírűvé vált vegyész
doktori disszertációja volt [5]. A disszertáció szövege nem á r ul j a el ugyan
tartalmának és a vizsgáztató professzor személyes nézeteinek szoros
kapcsolatát, mégsem ké te lkedh etünk ebben. Eltekintve a doktorandus és
professzora közötti szokásos kapcsolattól, bizonyítja a Széchenyi
Könyv-tá rban levő könyvpéldá nyon tinKönyv-tá val való bejegyzés is, amelynek fo
r-dítása így hangzik: ,,Ez a kémiának a híres Winter l professzor által
fel-épített, és ebben a dolgozatban először meg je le ntetett rendszere."
Winterl ebbe n a rendszerezésben igen érdekes, bár szerencsésnek
n e m bizonyult kísérletet tesz az anyagok genetikai osztályozására,
vagyis olyan osztályozásra, ami megfelelne az anyagok keletkezésének.
Mindent egy közös kiinduló-anyagr a vezet vissza. ,,A természetes kémia
alapja — mon dj a — mindenn ek a tengerből való származása és
minden-nek a tengerbe való visszatérése."
Ez a felfogás, közismerten nem új, hiszen Thálesznél
is, de még
előtte is, azóta is gyakran lehetett vele találkozni. A XVIII. század végén
a geológiában uralkodó nep tunis t a felfogást vitte át ebben a
próbálko-zásban a kémia területére. A későbbiekben sokan szemére vetették
Winterlnek,
hogy ezzel az elmélettel tula jdon kép pen Helmont
követője-ként jelent meg. Egy későbbi vitairatban err e válaszolva helyesen
mondja, hogy egy ilyen nagy kémikus n yomán elindulni még akkor sem
szégyen, ha téves útr a jut el ezen az úton.
Az az alapgondolat, hogy a világ minden anyaga egy egységes ős •
anyagra vezethet ő vissza, a világ anyagi egységét hirdető feltétlenül
materialista, bár naiv materialista felfogásnak felel meg. Az ősanyagra
vonatkozó ilyen vagy olyan felfogás egyébként is a mai napig követhető
általános kémikus-gondolkodásmóddal vág össze [56].
A természet anyagait a genetikai elv alapján Winterl
nemzedé-kekre, generációkra osztotta. Az első nemzedéket
a tenger alatt
képző-dött rétegek képezték, ahova a márványt, márgát, palát sorolta. A
máso-dik nemzedékként
az ásványokat (minerae) említette. Ezen belül:
meddő, gyúlékony, ízet adó és fémes ásványok csoportját állította fel.
A. harmadik generáció a szerves anyagokat foglalta magában. A további
csoportok az átalakul t anyagokkal foglalkoznak, részletes
ismertetésü-ket azonban ne m tartom fontosnak (IV. Regenerata, V. Recomposita,
VI. Transsubstantata, VII. Destructa, VIII. Revivicata).
Ez a rendszerezés nem vált általánosan elfogadottá, a magyar
iro-dalomban nem is találunk sehol erre vonatkozó utalást, rövid időn belül
feledésbe ment. Maga Winterl is igyekezett a rendszerezés ne héz
felada-tát más alapok teremtésével megoldani. A századforduló körül má r olyan
rendszert alakított ki, amelyik sok szempontból ma is követhető:
„Min-den test vagy sav, vagy bázis (egymás természetes ellentétei), vagy
semleges (vagyis savból és bázisból álló) vagy az adiaphoron-nak
neve-zett csoport tagja (az egyik előbbi csoportba sem tartozó)" [21],
E csoportok közül az első három (savak, bázisok, sók) az
elektroli-tokat, a negyedik a nem elektrolitokat foglalja magában, ilyen
értelem-ben nem tér el a tudomány mai álláspontjától .
A csoportok közül az első háro m nevét egy korabeli magyar nyelv ű tudósítás így tette át ma gy a r nyelvre: Fenékek (Bases), Savanyékok (Acida), Vegyesek (Neutra) [26].
3. A kémiai
elemek.
A kémia fo rrad almána k idejében jó tájékozódási alapot biztosít
szá-mun kr a az, ha megfigyeljük, hogy egy kémikusnak milyen a felfogása
az elemekről. Ebből ugyanis általában meg tudh atju k, hogy a
szemben-álló, részben párhuzamosan meglevő nézetek közül melyikkel tart,
mi-lyen mértékb en vette át a kémiában forradalmi újdonságú elméleteket.
A kérdés feltevése Winterl esetében különösen indokolt, minthogy
La-voisier kortárs aként még azt is meg lehet figyelni, mikor és milyen
mér-tékben hódol be az ú j felfogásnak, s me nnyiben jelent az ő számára, mint
kortársai számára is, régi szellemű neveltetése visszahúzó akadályt az
ú j elfogadásában.
Közismert, hogy
Lavoisier
elmél et e nem m inde n ellenállás nél kü l
tört magá nak utat. A legkiválóbb n ém et és angol tudósok, köztük azok
is, aki k az ú j el mélet kísérleti alapj ait szolgáltattá k (mint Scheele,
Cavendish, Priestley íéletük végéig kitartotta k a flogiszton-elmélet
mellett.
Kezdetben, ez természetes, W i nt er l is flog'isztonos szemmel nézte
a kémiai változásokat. Helyesen megérezte azonban, hogy a
flogiszton-elmél et nek olyan korlát ai vannak , amelyeket feloldani csak ú j a b b
kísérletek fognak [11].
Különösen ki kell emelnün k azt, hogy a nem francia vegyészek
közül a legelsők között látta meg Lavoisier taní tásának korszakalkotó
jelentőségét. Jogos büszkeséggel í r j a le 1800-ban ezeket a sorokat: „Alig
vált i s mert té nál unk Lavoisier ú r n a k az ón meszesítéséről szóló
disszer-tációja, má r 1782-ben elsőnek h a gy t a m el az angolok és a német ek által
még élesen védelmezett flogisztont, noha maga a kiváló f é r f i is csak
a következő évben, m i u t á n előbb az égés összes f ajt ái t megvizsgálta,
mér t e a végleges csapást a S t ahl fé le hipotézisre" [18]. Hogy az anti
-flogisztikus kémia m i ko r jelent meg először a pesti kémi a-kat edr a
elő-adásain, nem t u d j u k megállapítani , minthogy arányl ag kevés felj egyzés
m ar a dt ebből az időből. Az 1782-ben készült jegyzetében Winterl
még
nem is említi Lavoisiert, a többi kézi rat részben d át um nélküli, de
meg-állapít hatóa n jóval később i eredet űek.
E kérdést azért tart ott am fontosnak ilyen részletesen elemezni,
mi nthog y még most is ol vashatun k olyan kijelentést, hogy
Winterl
a flogisztikus rends ze r híve lett volna előadásaiban még a századforduló
idején is. Ez így fe l t ét l e nü l helytel en megállapítás. Pauler Tivadar
gondos f or r ás t an ul m án ya i alapján ép pen azt állapította meg, hogy ko r t ár
-saival való viszonya ép pen azért r oml ott meg, m e r t merészen volt olyan
bátor és elfogadta a t udomán y ú j , sokszor még be sem igazolt tételeit.
„Winterl a vegytan hír es tanára — í rj a P aul er — egyike volt azon f é r
-fiaknak, kik kor tár sai kat megelőzve ú j időszaknak előhírnökekén t jel
en-nek meg, és annál f ogv a több t ámadásban részesül t" [39].
Megtalál juk azonban annak is az okát, miből eredt Winterlnek
az
a híre, hogy a flogisztono s kémia hí vekén t ta rt ott ki. Nem volt ugyanis
ha j l an dó
Lavoisier
t aní t ásai t teljes egészében, mi nden f e nnt ar t ás nélkül
elfogadni. Nem visszafelé kívánt l épni
Stahl
elméletéhez, hanem a
La-voisier által ny új t ot t alapok felhasználásával az ú j évszázad kém i áj á nak
alapvet ését szándékozott megadni. E megállapítás igazolására l egjob b
talán egy ellenfelének, Bucholznák
megállapításait idézni, aki egy
vita-cikkében így ír Winterlről
és követőiről: „nem kevesebbet kí vánt ak ők
elérni, mint hogy a kémia új, a hal hat atl an Lavoisier által alapított
rendszer ét tökéletesítsék , helyesbítsé k . . . és hogy minket a természet
-t udomá nyba n egy eddi g el nem ér -t magas álláspon-tra vi gyenek " [29j
Az igaz, hogy ez neki általánosságban nem sikerült, de néhány
kérdés-ben figyel emreméltó megállapításoka t tett.
Lavoisier
el mélet ének l egfont osabb kérdése az, hogy mit teki n t Ö
elemeknek, s mit m o n d összetett anyagoknak . Az elem fogalmának
meg-határozásába n pont osan
Lavoisier
elgondolását követi Winterl is.
Mind-ketten azt mondják , hogy elem az, amit tovább nem lehet bontani, csak
viszont Winterl sokkal jobban kihangsúlyozza azt, hogy elem az, amit
nem sikerült eddig szétbontani. Az hogy valamit elemnek t eki nt ün k
vagy sem, az nem a dolgok természetéből, hanem a mi bontási
eljárá-saink végességétől függenek [56].
Winterl tanítványa , Kováts Mihály ízes magyarságga l ezt így fejezte
ki: ..A legislegutolsó különböző részt végsőtárgynak, v. kezdetnek
(ele-mentumnak ) nevezzük. Ámbár a titkáts
a kémikus — sok testeket
tovább különböző részekre szél jel -nem-bonthat; mindazonáltal azokat
tsak azért nem bonthatjuk-széljel ; mivel az a' ra szükséges szerszámaink
nintsenek, v. tsak azért tetszenek ezek kezdeteknek, mivel az érzékeny
-ségeink vastagabbak, mint sem meg különböztethetnénk azoknak a
!részeiket egymástól " [31].
Ez a bizonytalanság az elem fogalmának meghatározásába n volt
Winterl tévút ra jutásának legfőbb kiindulópontja. Sok esetben összetett
anyagnak tanított olyanokat, amelyeket a kortársa i elemeknek tartottak ,
ugyanakko r viszont máskor elemnek mondott összetett anyagokat, így
például a vizet is akkor, amikor már a kísérleti bizonyítékok az ellenkező
mellett tanúskodtak.
Az. hogy kortársaival szembeszállott, s gondolatai egyéni utakra
vitték őt, nem felt étlenül hibáztatható, tették ez a kémia legkimagaslóbb
elméi is. Paul
Waiden
ez a korszakot így jellemzi: ..Ebben a korszakban
a természetfilozófia és a romant ika kapcsolódva a fizikához rátette
bélyegét a kémiára, ez teljesen telítődött spekulációval" [51]. Ez a
spe-kuláció sok jót hozott, így eredményezt e többek között Dalion atomtanát
is, eredményezett azonban életképtelen eszméket is. Winterl
gondolatai
túlnyomórészt terméket lenne k bizonyultak annak ellenére, hogy tartal
-maznak sok figyel emre méltó részletet.
Igyekezett kigyomlálni
Lavoisier
zseniális tanításából azt, amit a
tu-domány fejlődése a későbbi évtizedekben meg is cáfolt, tévedése
azon-ban ott van, hogy nem tudott ehelyett jobbat, elfogadhatóbbat,
időállób-bat adni.
Legtöbb tévedését a kémiai elem fogalmának helytelen szemléletére
vezethet jü k vissza. Nem látta a vegyület és az elem között levő lényeges
különbséget. Ezért osztotta fel a testek összetevőit „közelebbiek"-re és
,,távolabbiak"-ra. A közelebbiek keletkezne k az első felosztás
eredmé-nyeiként, mint például a tej közelebbi összetevői a vaj, sajt. író. A
távo-labbi összetevőkhöz a felosztottak tovább osztásával jut unk , így
(sze-rinte) a vaj továbbosztása során vízhez, hidrogénhez és androniához
j u t u n k [22]. Ez utóbbi összetevő Winterl „felfedezése".
Mint szorgalmas kísérletező, megismételte ugyanis az irodalomból
ismert kísérletek tömegét. Azt állapította meg, hogy minden kísérlete
közben van az anyagnak egy része, amely nem engedelmeskedik az
álta-lános törvényszerűségeknek. Ahogyan ma lát juk , az akkori tisztátalan
vegyszerekből odakerült különböző szennyezések okozták ezt.
Winterl
helytel en okfejtéssel éppen a leírt törvényszerűségtől való eltérést, a kis
mennyiség ű különlegesen viselkedő anyago t vélte a lényegesnek. Az
a gondolata támadt, hogy van egy különös anyag, amely nagyon sok
mi ndenb en benne v an. s ez az, am i legtöbb esetben az illető anyag
lényegét adja. Ezt az anyagot nevezte el ő
andronia-nak.
Az évek során t öbb leírást közölt az androni ának tiszta állapotban
való előállítására vonatkozóan. Az így nyert, f e h ér porszerű, andr oni
á-nak vélt anyag állítólag különös sajátosságokkal rendelkezik: a rézzel
vegyülv e molibdént, ólommal báriumot, wo l f r ám mal és egy ismeretle n
ha rm ad i k anyaggal e gy üt t képezi az ónt, hidrogén és andronia építi fel
a szenet stb.
Ezek a kísérletek , és az ezekből levont emlí tett következtetése k
először az 1800-ban kiadot t Prolusiones ad chemiam saeculi decimi noni
című művében j e l e nt e k meg, m a j d különböző szakfolyóiratok is
közöl-tek er r e vonatkozóan közleményeket. Világszerte igen nagy
érdeklődéssel for dul ta k az ú j er edmények felé, különösen akkor, amikor az ismert
-nevű dán fizikus, H a n s
Christia
Oersted
a kísérletek megismétlésével
ugyanazokhoz az eredményekhez jutott, s ez eredményeket
korszak-alkotó jellegűekne k vél ve 1803-ban Winterl cirkalmas mondatokbó l álló
latin nyelv ű könyvét néme t nyelven tette mi nden k i által hozzáférhetővé
és ér thet őv é (Adatok a tizenkilencedik század kémiájához címmel) [19J.
Nem sokan váll al ták a kísérlete k megismétléséne k nehézségeit,
kü-lönösen akkor, a mi ko r egyre több olyan közl emény jelent meg, hogy
azoknak sem siker ül t a különben is hihetetlenne k látszó kísérletek
meg-ismétlése, akik egyik-mási k leírt eljárás al apj án megpróbáltá k
Winterl
különös e re dménye in ek ellenőrzését.
A későbbiek során sokszor panaszkodott Winterl,
hogy kísérleteit,
amel yeket ő alapvet őknek hitt, ált al ában ne m ismétlik meg, s így a vita
ne m a különböző kísérl ete k között, hanem csak spekulatív úton folyik.
Igazán mindent me gt et t , hogy a t udományos élet figyelmét kísérleteire
fel hívja , kérve azt, hogy nagyjelent őségűne k érzett felfedezéseinek
el-fogadásáró l vagy elvetéséről tudományo s alapossággal döntsenek.
A Prolusionest a göttingeni tudós társaságnak aj án lott a (amelynek egyébkánt a ma g a is tagja volt), a Jénai Ásványtani Társaságho z (amelynek ugyancsak tagja volt) hosszabb levelet írt, amelyben kérte, hogy megje len ő könyvéről m ond ja na k bírálatot. „A bír ála tban, kérem, egyáltalában ne kí mé lj enek engem, azonban csak úgy, hogy kísérleteket állítanak szembe, vagy pedig végeredményei m inkonzekven-ci ájá t mu ta t j á k b e alaposan, mert dicsérettel vagy szidással, azzal, hogy hisszük vagy nem hisszük, mi n t az a göttingeni tudós tá rsa ságban történt, nem megyünk egy lépést sem tovább " [50],
A Frolusiones-hez 1803-ban (?) kiadott kiegészítések (Accessiones .. . [21]) be-vezetésében is a tárgyilago s ki'itikát hiányolja. A könyv végén pedig kérést közöl az akadémiákhoz és tudományos társaságokhoz, hogy tűzzenek ki pályázatot a ké-mia tárgyára vonatkozóan , hiszen, m i n t írj a „a fizikában minden f e l f e d e z é s . . . szennyezett, meg nem érett, és mindenesetr e a végső csiszolás híjával van". Kéri, hogy vizsgálják meg az ő eredményeit. „Nekem elég volt, hogy az árnyékokat fes-tettem meg, örömmel fogok gratulálni, ha azok teljes fényre hozva el fognak tűnni. " Nagyjából ezt olvashatjuk a Schuster tolmácsolásában német nyelven 1804-ben Jé nában kiadot t könyvében, s ezek a gondolatok visszhangzanak a külön-böző tudományos folyóiratok előkelő lapjain megjelen t cikkeiben is.
Az a kevés kut ató , aki Winterl
kísérleteinek alapos ellenőrzésére
szánta el magát, a r r a a végkövetkeztetésr e jut ot t , hogy szilikátos
szeny-nyezés az, ami e kísérletek végén keletkezett, s nem valami különleges
anyag. A dán tudományos akadémia pályázatot is írt ki annak
eldönté-sére, van-e különbség a kovaföld és az andronia között. Winterl
részle-tesen válaszolt err e [32], megállapításainak igazát védelmezve, ma jd
a vita eldöntése végett az általa előállított androniából a párisi
akadé-miána k küldött. Ott a kor legnagyobb vegyészei,
Fourcroy, Guyton
de
Morveau, Berthollet
és Vauquelin
vizsgálták meg [33]. Az 1809-ben
ki-adott közlemény leszögezte, hogy a kapott anyag valójában kovaföld,
amelyet mész, agyag, hamuzsír, vala mint vas szennyezett. Ez a 150 évvel
ezelőtt kiadott akadémiai szakvélemény végleg lezárta a 10 éven át folyt
vitát, megtépázva jelentős mé rték be n Winterlnék
küzdelmes munkáva l
kivívott vegyészi hírnevét .
Egy másik elemet is megtalálni vélt, a thelica-1, egy a bázisokhoz
(alkálikhoz) sorolt anyagot, amelyikről ezt mo n d ja : „A thelica az
orvo-sok elismerésére különösen méltó föld, minthogy az állati test
leg-nagyobb részét ez építi fel az androniával együtt. A thelica szubsztancia
vagy bázis, amelyik a mészföldtől különbözik" [22]. Ezt az elemet is
olyan általánosan e lterjedtnek hitte, mint az androniát. „Ki kellene
ku tatn i — írja —, hogy milyen arányba n fordul elő a mész és az
andro-nia a kovában és a hamuzsírban, milyenben ford uln ak elő ezek és a
thelica a magnéziában, milyenben a thelica, androni a és a vas a
timsó-ban és a berilliumföldben" [21]. Ezektől a kutatásoktól vá rta annak a
fel-tevésnek igazolását, hogy a mész, thelica, andronia és vas érdemlik meg
csak az elem nevet, minden más ezekből, mint elemekből épül fel
a világon.
A thelicáról is kitűnt, hogy tévesen értelmezett kísérleti eredmén
y-nek köszönhette létét, s rövid, de nem is általános tündöklés után ez is
eltűnt az elemek sorából. Az a felfogás, ami az elemekről WmterZben
kialakult, tehát nem bizonyult helyesnek. Helytelen elmélete minde n
méltányland ó buzgalma ellenére is tévútr a vezette.
4. Anyag és erő.
Az elemekről vallott felfogása Winterl elméletének nem egyedüli,
s nem is egyedül vitatható része. Kortársai közül sokkal többen úgy
tartották , hogy a Winterl-féle
kémia sarkalatos pontja az anyag és az
erő viszonyának sajátos magyarázata. A hírneves
Ritter
a vitatkozás
idejé n is megmondotta, hogy ez „végtelenül fontosabb volt, mint az,
hogy van-e andronia vagy s em" [24].
Winterl szembeszállott azzal a vulgármaterialista felfogással, amely
csak a szó közönséges értelmébe n vett, tehát tömeggel és kiterjedéssel
rendelkező anyagot ismert el, amely a hőt, a fényt, az elektromosságot
a többi elemhez hasonló, mondha tn i kézzelfogható anyagként tanította,
s az energia szerepét tagadta a természetben.
Felfogása lényegileg
helyes, indokolt reakció volt e szűklátókörű, egyoldalú felfogással
szem-ben, ugyanakkor viszont az anyag és energia helyes viszonyát
meghatá-rozni nem tudta, ehhez a t udo má nyn ak egy évszázadra volt még
szük-sége.
Az ő felfogása szerint az anyag tehetetlen, önmagától mozdulatlan.
Ez a felfogás az anyag mechanisztikus felfogásából fakad, csak a
t ikus materializmus segítette a tudomány t annak megértéséhez, hogy
az anyag és a mozgás elválaszthatatlan, az anyag nélküli mozgás épp
úgy elképzelhetetlen, mint a mozgás nélküli anyag, hogy a mozgás az
anyag elvál aszthat atla n saj átsága , at tri but uma.
Nem f ogadha t ó el tehát Winterl
tanítása ma az anyagról, hogy
azonban egész kémi ai felfogásával megismerkedhessünk, szükséges, hogy
ezzel is foglalkozzunk.
Jellegzetesen mutatkozi k meg az anyagró l vallott nézete abban,
ahogyan az anyag atomos felépítését elképzeli. Az ő atomj ai teljesen
passzív részecskék, amelyeknek még annyi aktivitásuk sincs, hogy saj át
-ságaikat önmaguk h at ároz hat nák meg. „Hogy egy atom arany, és egy
mási k vízként f o r d u l elő, azt n em maga az atom határozza meg . . ., mert
az atom önmagától halott, vagyis relatív sajátságo k nél kül való." Az
anyag szerepe a vált ozásokba n csak az, hogy a különböző erők kifej
lő-dését akadályozza, ezért nevezi Winterl az anyagot : akadályozó oknak
(causa religans). Állításainak lényegét így foglalja össze: „Mindaz, ami
reánk hat, i mmater iál i s" [21].
Helytelen, d u r v a leegyszerűsítés e lenne a dolgoknak, ha W int erlne k
ebből a kijelentéséből ar ra következtetnénk , hogy kortársaiva l szemben
az idealizmust képvi selt e volna. Az „immateriális " szó itt csak a
kézzel-fogható anyag tagadását jelenti. „A moder n kémia is dolgozik,
tudato-san vagy t uda t t al a nu l súlynél küli mennyisége k addiciójáva l és
szub-sztrakciójával, hogy bizonyos sajátságo k megj elenésé t előidézze" — írja
Waiden
[51]. Az az igazság, hogy Winterl
felfogása anti-dialekti kus
t ehát metafizikus, midőn az er őket és az anyago t ilyen élesen és
követ-kezetesen elválaszt ja egymástól. Nem lehet azonban ezt csakis az ő
hibá-j á nak t art anunk, ez a szemlélet kora szemlélete volt, mi nt
Kerekes
F er enc idézi,
Davy
is sokban h aj l ott az anyag és erő i l venf aj t a
szemlé-lete felé [36].
Már a Reineggs által ki adot t könyvben megt al álju k Winterlnek
azt
a gondolatát, hogy a t ermés zetben lejátszódó minden f ol yamat rúgój át
az anyagtól nem f üggő „erők"- ben kell keresnünk.
Ott a következő e r őf aj t ák at sorolja fel: 1. Mozgáserő. 2. Vonzáserő.
3. Tapadó - és taszítóerő. 4. Veleszületett erő. 5. Az állati élet ereje.
6. A növényi élet ereje. A felsorolá s meglepően logikus, s könnyen
pár-huzamb a lehet hozni Engelsnek
a mozgásformákról szóló ismert
fel-sorolásával. Az 1. megfelel a mechanikai mozgásformának , a 2—3. a
fizi-kai mozgásnak (gravitáció, elektromosság, mágnesesség), a 4. a kémiai
mozgásnak, az 5—6. pedig a biológiai mozgásformána k felelne meg.
Az elmélet fejlődésé t e pont tó l kezdve nyomon lehet követn i
egé-szen addig, míg t el j es egységben utolj ára 1804-ben
Schuster
összeállítá-sában meg nem j el e nt Winterl
egész elmélete [24], Maga a lényeg itt
sem változott, am it
Schuster
ált al írtakból is l át ha t j u k : „A Wi nterl-fél e
rendszernek az az alapja, hogy az anyag önmagától tehetetl en , hogy
csak idegen pri ncípiumok ált al lesz tevékeny, és hogy azok egy
köz-vetítő szubsztancia által v anna k az anyaghoz kötve." A következőkben
ezekkel a princí piumokka l kell megismerkednünk
-5. A
princípiumok.
Az anyagot mozgató, anyagtalan szubsztanciákat nevezi
Wintert
princípiumoknak,
másképpen
lelkesítő
(animans)
princípiumoknak,
értve ez alatt azt, hogy ez ad lelket az anyagnak , amelyből „hiányzik
minden viszonylagos sajátság, kivéve azt a tisztán passzív sajátságot,
hogy aláveti magát a különböző anyagtalan szubsztanciák ural mának".
Máshol ezt olvassuk: „A lelkesítő princípium az, amely a
tehetet-len, sajátsá g nél küli anyagot sajátságga l ruházza fel. Azt a lelkesítő
princípiumot, amel y által a test sav lesz, savprincipiumna k (pr.
acidita-tis), azt pedig amelyik által a bázis lesz, bázisprincipiumna k (pr.
basici-tatis) nevezzük " [21]. Ez volt az a két princípium, amelynek a
leg-nagyobb szerepet tul aj donít ott az elmélet szerzője. (Magyarra a
kor-társak így fordították ezeket a princípiumokat : savanyékfő és
fenék-fő [26].) Winterl
szerint „a természetbe n az anyagok minden vonzása
a savprincipium, illetve a bázisprincipium által történt lelkesítéstől
(animatio) függ".
Mai szemmel tekintv e n em is olyan nagyon kell hi báztatnunk ezt
a felfogást. A Lewis-elmélet
szerint a savasságot, illetve a bázisosságot
elektronpárok, tehát praktice tömegtelen szubsztanciák felvételével,
illetve leadásáva l magyarázzuk. S ha azt is látj uk , hogy e szerint az
elmélet szerint mi nden vegyi változás az elektronpárok által történik,
nem j á runk messze Winterl egykori elméletétől.
Semmiképpen sem volt haj land ó elfogadni
Lavoisier
savelméletét,
pmely szerint a sav lényege a savképzőben, az oxi-gén-ben van. Ö szerinte
„savprincipium f ordul elő mi nden savban, éppúgy, mint bázisprincipium
a bázisokban" [24], vagyis olyan valami közös a savakban , illetv e a
bázi-sokban, ami az akkori felfogás szerint még megfoghat atlan. Ezzel a
fel-fogásával nem az idealizmus fel é tesz lépést, s igazat kell adn unk neki,
amikor b árme nnyi re is paradox módon hangzóan így értékeli elméletét:
,.A vegyi vonzás materiális okát megállapítottam" [18]. Itt a materiális
szó más értelmű, mi nt az előbb említett immateriali s szó ellentéte, itt
inkább „reális" szóval lenne helyettesíthető. Hogy mennyi re mat
eria-lista módon lát j a a dolgokat, arra több kijelent ését idézhetném. „A két
lelkesítő princípium — mondj a egy helyen — anyagtalan, vegyül
eteik-ben azonban az anyag különös f a j t á j á t képviselik" [24]. Ma talán így
modanánk : a savat és bázist, valamin t általában a vegyi vonzást
súly-talan. mégis anyagi jellegű valami okozza.
A sav- és bázisprincipiumnak a kémiai elmélet középpontjába való
állítása Winterl tagadhat at la n érdeme. Már előtte is volt olyan kémikus,
aki az anyago k felépítését két ellentétes jellemű részből képzelte
fel-építettnek, azonban Winterl
volt az első, aki ezt a dualista
felfogást
egész kémiá jának középponti kérdésévé tette, több mint egy évtizeddel
előzve meg a dualista felfogás általános elterjesztőjét, a nagy
Berze-liust [49]- A Winterl-ről
szóló egyik nekrológ ezzel kapcsolatos
érdemei-rői így emlékezik meg: „Az ő kettőző Chémiáj a neki a' találmányaikró l
híres fér fi ak között tisztességes helyet szerzett, 's ezen Tudománynak
szoros rendbe, 's Svstemába hozatása őtet elf el ej thetetl enné tészi " [34].
Talán nagyon t úl zott lenne, ha a dualista kémia megalapításában
való ér deme i mellett a savak hidrogénionelméleténe k is egyik el őf ut ár
-ját l át ná nk benne. Mi ndenesetr e érdekes, hogy a vizet elemnek t art ott a
ugyan, de tanította, hogy a vízben a sav és bázisprincipium együt t for
-dul nak elő. A víz, szerinte, úgy keletkezik, hogy vízsav és vízbázis
egye-sülnek.
Lavoisier
sav-elmélete ny om án az oxigént nevezi vízsavnak,
a hidr ogén t vízbázisnak.
Igen jó logikával mu t at pedig rá műveinek több helyén arra, m eny
-nyire nem felel meg
Lavoisier
savelmélete a t ényeknek . Kii ndu l abból,
hogy ha a savak egyetemes oka az oxigén lenne, akkor a bázisokat
képező anyagokban, t ehát a f é me kb en az oxigén ellenlábasát, a hidro
-gént kellen e fel tételeznünk . Eszeri nt a fémek vegyül etekne k volnának
tekinthetők, mindegyi kbe n hi drogént is kellene találhatni. Ez viszont
telj esen megfelelne Pristley
elméletének , aki a
Stahl-féle
flogiszton-elméletet úgy fej l esz te tt e tovább, hogy a flogiszton helyéb e hidrogént
tett. Szerinte t ehá t a f émek f émo xid és hidrogén vegyületei.
Lavoisier
sav-elméleténe k logi ku s továbbgondolása tehát visszavezetne a
flogisz-ton-elmélet egyik f a j t á j á ho z . „Követ kezésképpe n — szögezi le Winterl —
a fr a nci a kémia állí tása i önmagukkal ellentétbe n v annak " [24]. A helyes
kritikai megjegyzést kellően továbbfejleszteni n e m tudta, a helytelenne k
feli smer t állítás he l y e t t használhatóbbat, jobbat alkotni ne m tudot t.
6. A kémiai jelenségek
elektrokémiai
magyarázata.
Az anyagok s avas vagy bázisos volta és az elektromosság közötti,
akkor még nem i s me r t kapcsolatot általában elsőnek, hel yenkén t bámu
-latos éleslátással t al ál ta meg.
Az elektromosság kérdése m á r régen foglalkoztatta. 1784-ben jelent
meg egy dolgozata, amely azokat a kísérl eteket í rj a le, amel yek „az
elektromos anyag kémia i megvizsgálásá"-t voltak hivatva szolgálni [14].
Elég nehéz lenne m i nd e n egyes megfigyelésének prioritási kérdését
el-dönteni. Az biztos, hogy egyike volt az első vegyészeknek , akik az
elek-tr okémia nehéz út t ö r ő szakaszának m un k áj áb a n résztvettek. Leydeni
palack segítségével végre haj tot t vegyi átalakításo k tapasztalataiból arra
következtetett, hogy a keletkezett „salétromlevegő " (oxigén) viszi
magá-val az eltűn ő el ekt romo s „anyagot". Ezért megkísérelte a reakció
meg-fordí tását is, oxi gént tet t a leyden i palackba, de feltöltődést n em
észlelt-Észleleteit, sajnos, ezen a fokon abbahagyta, pedig jó úton volt ahhoz,
hogy felfedezze azoka t a jelenségeket, amik csak több mi nt másfél
év-tized múl va vált ak ismertté. Űgy indokolta a kísérleteine k
félbeszakí-tását, hogy „nem vol t elég éles eszem, hogy t ovább kikutassa m az t" [12].
Nem az ész élességével volt itt a hiba, hanem a megfigyelt jelenségek
rendkívüli újszer űség e ijesztette meg, a tudományo s világtól
Nagyszom-bat ban meglehet őse n elszigetelt tudóst.
Az elektromosság kut at ásának új abb és ú j a b b eredményeit azonban
igyekezett mindig elméletének többi részével összhangba hozni.
1804-ben má r így ír: „Ami t eddig pozitívnak neveztek, mostantól kezdve
bázisos, amit eddig negatívnak, mostantól kezdve savanyú
elektromos-ságnak kell ne vezni " [24],
A századforduló elektromosságtanának, s különösen az elekt
romos-ság kémiai hatása tudományo s i smereténe k fej let tség i f okát fi gyel embe
véve megáll apít hat juk , hogy Winterl gondolatai sokban t ú l nyú l t ak kor
-tár sainak gondolatain, s csak a megfelelő felszerelés, megfelelő segítő,
együt t működ ő kut at ógárd a kellett volna, hogy ezek a gondolatok ne
t ermé ketl en
spekulációnak, hanem értékes
k ut a t ó mu nká na k
l et tek
volna a kiindulópontjai.
Engels, a XIX. század fi ziká jána k fejlődésé t tárgyal va nagy
elisme-réssel emlékezik meg Wi nterl működéséről, r á m u t a t arra, hogy
megállapításai jobbaknak bizonyultak, mi n t korabeli más megállapítá
sok [38]. Ezeknek a gondolatoknak akkori felvetődésé t a t u do má nyt ö r
-ténet m a nagy elismeréssel említi meg. Sokan, pl. Daumas [59]
igazság-tal anul n em Winterlnek,
hane m Oersíednek t u la j doní t j á k ezeknek az
előremut ató gondolatokna k szerzőségét.
7. A hő és fény
elmélete.
Winterl
ne m volt haj land ó elfogadni azt, ami t
Lavoisier
a hőről
tanított. N em teki nt ett e a hőt a többi elemhez hasonló közönséges
anyagnak , nem követte Lavoisiert
abb an sem, hogy az oxigéngázt egy
ismeretle n alap és hőanyag vegyül etének fogta volna fel. Előbb i smer
-tetett felfogásáva l egybehangzóan a hő okát a princípiumok világában
kereste. Kii ndul va abból, hogy a bázisok és a savak egymásr ahatása
alkalmával hő keletkezik, a következő megállapítást teszi: ,,A hő tehát,
am enny ir e az emberi ésszel következtetni t ud j uk , a sav és bázi spri n
-cipiumok egységében ál l" [18].
F ej teget és ei be n a további spekuláció eredményei t is közli. S zerinte
„a részeiből felépít ett hő nem képvisel változatlan testet, ha ne m ú j r a
szétválik két testre, amelyek közül az egyik a savprincipium, a másik
a bázi sprincipi um " [18]. Ezt a megáll apítását a tud omán y nem igazolta.
Hasonlóképpe n hel ytelen utako n j ár a fény természetérő l és a f én yn ek
a természetbe n elfoglalt szerepéről vallott nézeteiben. Különös hat alom
-mal rendelkezik a Winterl-féle
kémi ában a f ény. „Fény nélkül a
szer-vetlen természet tehetet le n lenne" [24] — írja. Máshol pedig ezt
olvas-suk: „A f é n y egyike a természet leghatásosabb hat al ma ina k" [18]. A f é ny
teszi lehetővé a hő-részecské k mozgását stb- Winterl elmélete a fé nyrő l
az egész elmélet leginkáb b t al aj talan, megalapozatlan része.
Winterl gyakorlati
jellegű
munkássága-Bizonyos mé rt ékbe n nehéz m eghúzn i a választóvonalat Winter l
munkásságának kimondottan elméleti és gyakorlati kémiai ter ül et e közé.
Míg ugyanis elméleti követ keztetésekke l foglalkozik, mi ndun ta l an hi
vat-kozik kísérleteire, s még az elvont gondolatok is vezetnek olykor
hasz-nálható eredményekhez . (így például elméleti fejtegetése i közben jött
rá arra, hogy az aér hepaticu s kénbő l és hidrogénből áll, ami az
előállít-hatóságához is ú j u ta t nyit hat ott volna.) Ugyanakkor viszont az a
mun-kássága, amely a kémia gyakorlatából indult ki, s oda vissza is vezetett ,
nem egyszer eredményezett olyan adatot, amelynek az elméleti
ban volna a megtisztelő helye. A következőkben néhány olyan
fejeze-tére mutatok rá
Winterl
gyakorlati jellegű munkásságának, amelyből
képet alkothatunk sokoldalú kémiai érdeklődéséről és jártasságáról.
1. A berlini kék
elemzése.
Az akkori idők legfontosabb kémiai jellegű iparának, a
kék-festő-iparnak egyik fontos festőanyagát, a berlini kéket hosszú időn keresztül
vizsgálta
Winterl.
Igyekezett megállapítani annak összetételét, s
meg-kísérelte az elemzés alapján új, olcsóbb eljárás kidolgozását. Kísérleti
eredményei, amelyeket egy kis könyvben 1790-ben tett közzé [14] sok
szempontból érdemelnek figyelmet. Ez a dolgozata, amely a többitől
eltérően nem latin, hanem német nyelvű, amellett aránylag könnyedebb
stílusban íródott, nem annyira a szakkörök számára, hanem inkább
a gyakorlat műveltebb szakemberei számára készült. Részletesen leírja
azokat a kísérleteket, amelyeket a festék anyagának megállapítása
végett elvégzett. Kísérletei végeredményeként ilyen összeállításban
adja a berlini kék összetételére vonatkozó elgondolásait:
Ebben a túlnyomórészt tévesnek bizonyult megállapításban két
olyan eredménye is van, ami megérdemli, hogy a többi közül kiemeljük.
Egyrészt megállapította e vegyületben az alkotórészek bizonyos
meg-határozott súlyviszonyát —
Proust
törvénye előtt kilenc évvel —,
más-részt pedig a
Scheele
által már 1782-ben vizes oldatban megismert
cián-hidrogént, mint gázt valószínűleg ő állította elő. Ez lehetett az a
bizo-nyos „savanyú levegő".
Megkísérelte, hogy jól használható, olcsóbb módszert dolgozzon ki
a berlini kék előállítására. Több receptet is közöl, ezek többsége a
ré-gebbi előállítási mód egyszerű módosításai, legérdekesebb azonban az,
amelyik szerint a ciánvegyületeket kőszénből kell előállítani. Ezzel
fog-lalkozik a legrészletesebben, s elméleti úton is értelmezi azt az eljárást,
amelyet a tudomány és gyakorlat nagyon sok évvel később az egyedül
járható útként szentesített.
Megállapítja, hogy a kőszén összetett test- „A szén — mondja
nem elemei test, hanem levegősavbői — (CO2) — és az éghető levegő
— (H2)
— alapanyagából áll."
Ezeket a megállapításokat sem szabad jelentőségükben
túlértékel-nünk. A helyes felismeréseket sokszor kísérik téves megállapítások, itt
sem tudta sokszor a lényeges jelenségeket a lényegtelentől helyes
kriti-kai érzékkel megkülönböztetni.
A berlini kék előállítására adott jó elgondolással készített receptjét
a gyakorlatban senki sem használta, még nekrológjában is csak azt
A berlini kék áll egy savanyú levegőből, amely áll tiszta gubacs-savból, amely áll
levegősavban valószínűleg szegény szénből, a közönséges oxigénből, a folyékony lúgsóból, amelyik a két
elegyrészt összetartja
egy sósavszerű anyagból, foszíorsav-ból, közönséges földes alapfoszíorsav-ból, kevés fémből, ami a két alkotórészt össze-tartj a
olvashatj uk , hogy „Hazánknak mostani helyheztetésére nézve igen nagy
hasznú l ehet n e a' festékeknek az Ásvánvokbó l való készítéséről való
felfödözése" [34].
2. Gyógyvizek
analízise.
A XVIII. században, amelyet a kémiai analitika születési i dejekén t
könyvel el a t udománytör ténet, minden kémi kus tör ekedet t arra, hogy
megismerj e a természet anyagait, különösen azokat, am el yek valamilyen
mért ékbe n az emberi gyógyítás szolgálatában hasznot h a j t h a t t ak volna.
Winterl sem volt kivétel ez alól. Ö is, mi nt hazánk csakne m minden
valamirevaló orvosa, aki kémiában járatos volt, a hazai gyógyvizek
vizs-gálatáva l foglalkozott elsősorban. Több hazai gyógyvizet meganalizált,
de nem kis része van abban, hogy egykori taní tványából l ett egyetemi
segédtanára , Kitaibel P ál egész mun ka er ej é t a t ermészet által n yú j t o t t
hazai gyógyvizek , s emellett a gyógynövénye k megismerésére fordí t hatt a .
Kitaibel má r a svéd
Bergman
által kidolgozott, s l ényegében mái g
sem sok változáson keresztülment analitikai módszerrel dolgozott.
Win-terl számára, vizsgálatai kezdetén ez a rendszer nem állott
rendelkezé-sére, az elemzésekben ezért s aját elgondolásait kellett követnie. Egy
igen részletes leírást készített arról a módszerről, ahogyan — szerinte
a vizek vegyelemzését végezni kell [9].
El járása rengeteg olvasottságát bizonyítja , általáno s használatba
azonban nem került feleslegesen komplikált volta miat t, meg amiatt
a kör ül mén y miatt, hogy ez a leírás még 1781-ben, te há t a flogisztonos
korszak szemlélete alapján készült, amely akkor már csak pár évig élt
tovább. A reánk marad t analitikai m u nk á k tanúsága szerint ezt a mó
d-szert csak ő maga [25, 27]. valamint
Österreicher
használta egy
dolgo-zatában [16].
Ilosvay Lajos szerint [40] Winterl könyvét Nyulas F er enc is
hasz-nálta a r adnai gyógyvizekről írott könyvéhez [17]. Ha azonban
végig-nézzük Nyulas művét, megáll apít hatj uk, hogy a szerző csak annyi ban
hivatkozik Winterl-re,
hogy ő állapította meg, hogy „egy k út na k
töké-letes megvizsgálása 70 német for i nt okba" kerül, más helyen pedig
vitába száll vele, mondván, hogy a kút helyszíni vizsgálatát nem
pótol-ha t j a az a Winterl által javasolt módszer, amely a „rep déken y részeket'"
a helyszínen meg kívánta kötni, s a vizsgálatokat csak ott hon elvégezni.
Winterlhez
utasítj a az ásványvizek összetevői i rá nt
érdeklődőket
La Langue János, az ásványvizekről szóló első m agyar nyel v ű könyv
írója is [13].
3. A szíksó
vizsgálata.
A hazai szíksó vizsgálatával Winterl előtt is foglalkoztak néhányan ,
hogy csak a legfontosabbaka t említsük: Torkos J ános [1],
Pázmándi
Gábor [3], Hatvani István [7], Brigelius
[8]. Egybehangzóan
megálla-pították, hogy a szíksó összetételé t t eki nt ve megegyezik a külföldi,
gyógyszerkészítés végett drága pénzen behozott szódával.
Az alföldi szikes tavak sót artalmáva l azonban mi nden valószínűség
szerint Winterl foglalkozott először, amiko r a palicsi tóról kivont só
szetételéne k eldöntésére k ér t é k fel. Megállapítása i mindenképpen helye
-seknek bizonyultak . Leszögezte, hogy a palicsi t óban, ebben az is mer t
szikes tóban „ásványi l ú gs ó" vagyis szóda van feloldva, amely olyan
mértékben tiszta, hogy tisztasági foka nemcsak hogy eléri a szokásos
„hispániai szódát", h a n e m sokban felü l is múlja, s emi at t a
gyógyszeré-szeiben, üveggyártásban, fest ői parban stb. helyet te jól fel lehetne
hasz-nálni [10]. S aj nos ez a megállapítása , amel yre végre fel figyel te k Bécsben is,
1782-ben hangzott el, s né g y évre rá Leblanc má r megoldotta a me st e
r-séges szódagyártá s nag y probl émáját , így amire ért ékk é vált volna
az Alföld átka, a szíksó, ismét ér tékt elenné vált mári s.
A kémiai folyamatok
jelölése.
A magyar főiskolákon folyó oktatás közben használt kémiai
jelölé-sek t ör ténetét Szathmáry
László vizsgálta [48]. Az err ől szóló
közlemé-nyében nagy elismeréssel emlékezik meg
Ruprecht
és az ő nyomán
haladó
Patzier
Selmecbányái akadémiai t anáro k jelölésrendszeréről,
amelyekkel a kémiai fol yamat oka t szemléltették. Ugyanakko r viszont
Szathmáry
azt állapította meg, hogy Winterl előadása i közben nem volt
használatos semmilyen jelölésrendszer az anyago k kémiai összetételének
és kémiai fol yamat oknak visszatükrözésére.
Az Ismer ett erj esztő Társul at könyvtá rában őrzött, egykor
Bugát
Pál t ul aj donát képzett Winterl-íéle
kémi a-j egyzet megcáfolja
Szath-máry állítását. Ebben a jegyzetben t alál un k jelzéseke t is az anyagok
összetételének, a kémiai folyamat ok lefolyásána k szemléltetésére. A
jel-zésrendszer más, mi nt am i t abban az időben használtak. A külföldi kor
a-beli kémia-könyvek, j egyzet ek egyikébe n sem t al ál t am ehhez hasonlót,
ezért érdemesne k t ar t om a továbbiakban né hány szóban ismertetni
Winterl jeleit.
Az ezüstnitrá t összet ételét például így írta fel (0 n —
sal ne ut rum, -f 0 = a ci dum nitricum, salétromsav, tp l =
calx lunae, ezüstmész, ezüstoxid). Ha t ehát l e f or dí t j u k a
régi jelölésrendszert a ma i ra , jó képet kapunk e ve gyül et
-nek összetételére vonatkozóan . A régies jelölésmód
nem
általános, nagyon sokszor kevert en alkalmazza az anyagok
megnevezésének rövidítésével, vagy pedig a régi, még az
alkémista jelekig visszavezethet ő á brákat tel jesen el is
hagyja. A kálisalétrom ( ni tr um prismaticum) összetételét
például így adja meg ( + n = acidum ni tricu m salétromsav ,
p = potassa, hamuzsír).
A cserebomlás f o l y a ma t á t is jól, átt eki nt het ően tudta
ábrázolni-így például azt a f ol ya mat o t, hogy a konyhasó és a vasgálic egymásra
hatásából Glauber-só keletkezik, így jelölte
(az egyes b e t ű k jelentése: sc. = sal commune,
v
konyhasó, + m = acidum muriaticum, sósav,
t'
p = potassa, hamuzsír, itt tévesen szóda he
-lyett, + v = acidum vitriolicum, kénsav, f —
f er ru m, vas, v f = vit riolu m ferri, vasgálic).
A jónak, használhatónak látszó jelzéseket, s ebben
Szathmárynak
van igaza, ne m alkalmazta m i nden lehető alkalommal, a többi, f e n
n-mar adt jegyzetben sem tal ál unk nyomot er re
vo-natkozólag.
A jelzések között, természetese n megtal álj u k
Wi nt erl helytel enne k bizonyul t elemeinek
rövidí-tését is. így a közönséges timsó összetételét így
lát-h a t j u k (al. v- = alumen vulgare, közönséges timsó,
f v = acidum vitriolicum, t h = thelica, f e r = f e r
-r um, vas, and = and-ronia).
Winterl szerepe a kémiai ismeretek
hazai
terjesztésében.
Azzal az egy adattal, hogy Winterl 37 évig volt az ország egyetlen
egyet emének egyetlen kémia-professzora (segédtanára, Kit ai bel az
okta-tásban nem vett részt) csak látszólag k a p u nk választ a f ej ez et címében
felvetett pr oblémára. Azok a statisztiká k ugyanis, amelyek az egyetem
első éveinek hallgatólétszámát m ut a t j á k, azt is ábrázolják, mi lye n r end
-kí vül kevés e mber r e t er j edt ki „hi vatalból" a professzorok befolyása,
s a hallgatói létszám lényeges emelkedése m á r csak W interl élete vége
fe lé következett be.
Ha ennek ellenére azt ál l a pí t hat j u k meg, hogy gyakr an fordul tak
hozzá, mi nt elismert szaktekintélyhez, hogy a kémiai i sm eret ek
tudósá-nak kijáró tisztelette l emlegették az országban mindenhol, akkor
le-m ér he t j ü k azt a nagy le-m u nk át is, ale-mivel le-magának hírnevet, szakjának
becsülete t szerzett. Az idegenből idehozott, nyelvünket élete végéig alig
értő professzornak nem adta ingyen az ország ezt a megbecsülést.
Winterlt
a korabeli feljegyzése k alapján Gombocz mi nt a „tudomán y
iránti lelkesedé s és páratl an orvosi és t anári lelkiismeretesség" jelképét
rajzolta meg [46], Sok feljegyzést t al ál hat un k arra vonatkozóan , hogyan
lett érzelmében az ország népéhez tartozó az osztrák születésű tudós,
ugyanakko r viszont hogyan szerezte meg kül föl d i és belföldi kollegáinak
megbecsülését is [54].
A megbecsülés kivívásában kémiai munkásságá n kívül, sőt talá n elsősorban botanikai munká i játszottak szerepet, vala min t az a nagy szervező mu nkáj a, amellyel minden nehézséget leküzdve Nagyszombatban, Budán, végül Pesten bota-nikus kertet létesített. A növénytan hazai történetével foglalkozó munkák az ő érdemeit kellőképpen méltányolják is. Ez a dolgozat csak a kémiával kapcsolatos munkásságát va n hivatva mérlegelni .
Nagy megbecsülésben volt része a tudományos körökben is, több külföldi tudományos tá rsulat tagjai közé választotta. A kormá ny kiemelt fizetésben része-sítette, 1804-ben fizetését 1300-ról 1600 forintr a emelték, ugyanakkor, amikor az ugyancsak igen jónevű Mitterpacher Lajos professzor felemelt fizetése csak 1000 f or in t volt [34]. Az aránylag nagy fizetése ellenér e nyomorúságos kör ülmények között élt, minthog y fizetésének legnagyobb részét a tanszék kiadása ina k fedezésére fordította [54],
