Kosztolányi Dezső Összes Művei
Aranysárkány
Kosztolányi Dezső Összes Művei
Kritikai kiadás
Sorozatszerkesztő:
Dobos István
Szegedy-Maszák Mihály
Veres András
A sorozataz MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport és az MTA Irodalomtudományi Intézet OTKA pályázata
Kosztolányi Dezső
Aranysárkány
Kalligram Könyvkiadó
Pozsony, 2014
© Bengi László, 2014 © Parádi Andrea, 2014 ISBN 978-615-5454-47-9 A szöveget sajtó alá rendezte, a kísérő tanulmányokat és a jegyzeteket írta:
Bengi László Parádi Andrea
A gyorsírásos szövegeket gondozta: Lipa Tímea
A kötetet lektorálta: Csillag István Takács László
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap
ELŐSZÓ
Az Aranysárkány kritikai kiadása követi a Kosztolányi Dezső Összes Műveiben kialakított szövegközlési gyakorlatot. Kiadásunk legfon-tosabb része a regény kéziratának és kritikai szövegének párhuza-mos közlése. Előbbi a páros, utóbbi a páratlan oldalakon olvasható. Az Aranysárkány kézirata a legnagyobb egységes autográf kéz-irategyüttes, amely fönnmaradt Kosztolányitól, így a filológiai kutatásnak nélkülözhetetlen kútfője, melyet teljes terjedelmében közreadunk. Számos bizonyíték támasztja alá azt, hogy a kézirat-csomó első fele, mintegy 180 autográf számozással ellátott lap a nyomdának átadott szedőpéldány volt. A kézirategyüttes másik felének státusát már korántsem ilyen egyszerű megállapítani. Ez a heterogén anyag a karaktervázlatoktól a gyorsírásos feljegyzéseken és a korai szövegváltozatokon át kidolgozott fejezetekig igen sokféle írást tartalmaz, melyeket a főszöveg párhuzamos közlését követően adunk közre. A kézirategyüttes részeiről, státusáról és állapotáról,
egymáshoz való viszonyáról a Jegyzetek vonatkozó fejezetei
nyúj-tanak bővebb felvilágosítást. Az alábbiakban elsősorban azokat a legfontosabb jelöléseket és tudnivalókat foglaljuk össze, amelyek lehetővé teszik kiadásunk elveinek gyors áttekintését, és legfőképp megkönnyítik az olvasást. A kötet tudományos igényű használata
természetesen nem nélkülözheti a Jegyzetekben foglaltak alapos
áttanulmányozását.
A kézirat betűhű átírását formai megoldásokkal a következőkép-pen tagoltuk: a dőlt betűvel szedett szövegek olyan szerzői variánso-kat jelölnek, melyek nem véglegesek, később még változtak. Az álló betűkkel írt részek a kézirat utolsó változatát adják, azt a szöveget, melyet a szerző a fennmaradt kéziratban már nem javított tovább. A szerző módosításait úgynevezett fázisokra tagoltuk, melyeknek elejét és végét kúpos zárójellel < > jelöltük ki. A nyitó zárójelek előtt alsó és felső indexben kétféle információt jelöltünk. A felső index-ben a három fázis nevének kezdőbetűjét adtuk meg:
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
e
mint ’előbb’, azaz a kézirat szövegének első változata
m mint ’majd’, azaz a kézirat szövegének későbbi, de nem a
leg-utolsó változata
v mint ’végül’, azaz a kézirat szövegének utolsó változata
A nyitó zárójel előtt alsó indexben szereplő betű azt jelöli, hogy az adott szerzői változtatás milyen íróeszközzel történt:
’t’ = zöld tinta
’c’ = grafitceruza
’p’ = piros ceruza
’f’ = fekete tinta
A szerkesztői megjegyzések minden esetben szögletes zárójelben állnak, a gyakran használt kifejezések rövidítései a következők:
[b] – utólag beszúrt nyomdai bekezdésjel, mellyel a
bekezdés-határok megváltoznak
[bj] – betoldásjel
[fh] – fejezethatár autográf jelölése
[gy: …] – gyorsírással rögzített szöveg
[h] – a kézirat bármilyen jellegű (sérülés, rongálódás, lappangó
kéziratlap stb.) hiánya
[Kc] – a kézirat ceruzával írt rétege
[Kt] – a kézirat zöld tintával írt rétege
[u] – utólag feljegyzett szövegrészlet, melynek pontos helye
nem megállapítható
[úb] – nyomdai jellel nem jelölt új bekezdés
[!] – hibás szóalak
[?] – bizonytalan olvasat
[…] – olvashatatlan szövegrész
« » – a szerző tollhibáit, azonnali javításait jelző francia
Előszó
A kézirat rétegeiről, fizikai jellemzőiről a Mellékletekben található
táblázat ad tájékoztatást.
Kosztolányi Dezső életében az Aranysárkány háromszor jelent
meg nyomtatásban. A Pesti Hírlap (itt használt rövidítése: PH) heti
rendszerességgel közölte hasábjain, majd a regény 1925-ben könyv
alakban is megjelent (AS1). Az Aranysárkány második kiadása
(AS2) négy évvel később, 1929-ben látott napvilágot. Kritikai kiadá-sunk az utóbbit tekinti alapszövegnek. Minthogy ebből a kiadásból az i, u, ü magánhangzók hosszú párja lényegében hiányzik, és a helyesírás amúgy is jelentékeny – a kézirattól a második kiadásig rendre változó – ingadozásokat mutat, az életműsorozat eddigi gyakorlatától eltérően a szöveg modernizálása mellett döntöttünk: a hanghosszúság-jelölést, valamint az egybe- és különírást külön jelölés nélkül a mai írásgyakorlat szerint módosítottuk. A szöveg-változatok ezen túlmenő különbségeit lábjegyzetekben közöljük,
amelyek közé a kézirat végső rétegének (Kv) idetartozó eltéréseit
is belefoglaltuk, reményeink szerint követhetőbbé téve a páros és páratlan oldalakon olvasható szövegek kapcsolatát. A nem emlí-tett rövidítések föloldását a szövegközlések után található rövidí-tésjegyzékben adjuk meg. Eljárásunk részleteiről és indokairól a
Jegyzetek tájékoztat.
Az olvasó kiadásunk szövegközlés részében két további fejezetet
talál. Elsőként az Aranysárkány egységes – a regény kritikai
szö-vegével párhuzamosan szerepeltetett – szedőpéldányánál korábbi, szintén saját kezűleg írt kéziratok következnek, a fönt ismertetet-tekkel azonos elvek szerint. A szövegközléseket a regény 1932-ben megjelent, erősen átdolgozott, az ifjúság kezébe szánt szövegének betűhű közreadása zárja.
A Jegyzetek – a hozzájuk kapcsolódó mellékletekkel együtt – rész-letes bemutatását nyújtják a kiadásunkban érvényesített textológiai elveknek, összefoglalják a regény keletkezéséhez és fogadásához közvetlen kapcsolódó ismereteket, valamint – ahol a regényszöveg megértéséhez szükségesnek véltük – rövid tárgyi és nyelvi
magya-rázatokat tartalmaznak. A címleírásokban az Irodalomtörténeti
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
A kéziratok átírása, az ahhoz kapcsolódó tanulmány és táblá-zatok elkészítése Parádi Andrea munkája. A kritikai
szövegköz-lés kialakítását, valamint a Jegyzetek további részeinek megírását
Bengi László végezte. Egymás munkáját azonban folyamatosan figyelemmel kísértük, átnéztük, és javaslatainkkal vagy javítások-kal segítettük.
Kiadásunk elkészültének támogatásáért köszönet illeti az élet-műsorozat szerkesztőit, Dobos Istvánt, Szegedy-Maszák Mihályt és Veres Andrást. Közülük is mindenekelőtt hálával tartozunk
Szegedy- Maszák Mihálynak, aki az Aranysárkány kritikai kiadását
kezdetektől szorgalmazta, és tanácsaival, türelmével, biztató sürge-tésével mindig a kellő időben és kellő módon segítette.
Köszönet illeti mindazokat, akik munkánkat egy-egy szakaszá-ban vagy egy-egy részterületén megkönnyítették vagy előremozdí-tották. Lektoraink, Csillag István és Takács László baráti tanácsaira mindenkor számíthattunk egy-egy kérdés tisztázásában vagy szük-séges javítás mérlegelésében. Lipa Tímea figyelmes közreműködése nélkül aligha lett volna lehetséges a gyorsírással lejegyzett részletek kiolvasása. Bíró-Balogh Tamás az ifjúsági kiadással kapcsolatos anyagait osztotta meg velünk készségesen. Tóth Tünde a regényben szereplő finn mondat ellenőrzésében volt segítségünkre. Az OSZK Mikrofilmtára a befogadástörténet összeállítását könnyítette meg azzal, hogy a szükséges anyagokat gyorsan és pontosan bocsátotta rendelkezésünkre. A kritikai szövegközlés egy-egy munkafázisának ellenőrzéséhez Szabó Laura és Komjáthi Anna járult hozzá rendü-letlen munkával és figyelemmel. Valamennyiükre éppúgy hálával gondolunk, mint az MTA Textológiai Munkabizottságára, amely napirendjére tűzte a készülő kiadás egy mintafejezetének megvi-tatását, számos filológiai probléma árnyaltabb mérlegeléséhez, el-mélyültebb újragondolásához adva ezzel ösztönzést.
Nem feledkezhetünk meg természetesen az MTA Kézirattárának munkatársai részéről tapasztalt segítőkészségről sem. A kézirat át-írási elveinek kidolgozását Horváth Iván és Veres András bírálatai
segítették még az Édes Anna munkálatai idején, ezek nélkül a
Előszó
ugyancsak fontos hozzájárulást jelentettek Józan Ildikó gondos ész-revételei. A Petőfi Irodalmi Múzeum támogató hozzáállása biz-tosította azokat a munkakörülményeket, melyek között a kézirat átírása elkészülhetett.
Kosztolányi arcképét a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti és Relikviatára, a szabadkai gimnázium képét a Szabadkai Városi Könyvtár bocsátotta rendelkezésünkre. A képmelléklet összeállí-tásában nyújtott segítségéért szeretnénk továbbá köszönetet monda-ni Ágoston Pribilla Valériának, Molnár Fábiánnak, Láng Klárának és Bucsics Katalinnak.
Köszönjük családjaink mindvégig kitartó támogatását, önzetlen megértését és türelmét.
Végül, de közel sem utolsósorban köszönettel tartozunk a Kal-ligram Kiadónak és munkatársainak – közülük is különösképpen a kéziratunkat mély figyelemmel szerkesztő Hradeczky Móninak és hihetetlen gondossággal a kézben tartott könyv formájába öntő Hollós Jánosnak –, akik a vaskos kötet megjelentetésének gondját magukra vállalták.
Budapest, 2014. szeptember 30.
Bengi László
Kosztolányi Dezső
Aranysárkány
11 [PH:] [minden közlésbeli rész elején:] Arany-sárkány. [úb] Regény. [úb] Irta: Kosztolányi Dezső. [AS2:] Aranysárkány [úb] Második kiadás
I.
A pisztoly eldördült.
Egy diák, ki a futó mögött foglalt helyet, a mésszel írt vonalnál, az ég felé tartotta a csövet s bámulta a füstfelhőcskét, mely nem mind-járt oszlott el a hajnali levegőben.
A másik, mihelyt megpillantotta a lángot, elindította a verseny-órát. De nem állhatta meg, hogy el ne kiáltsa magát:
– Rajta!1
Vili már futott.
A start tökéletes volt. Úgy ugrott ki, mint a párduc, egyenletesen, minden megtorpanás nélkül emelkedett a magasba s pár pillanat múlva teljes iramban rohant a cél felé.
Szemében vágtattak a rétek. Szöges cipője karmolta a talajt. Fejét, melyet cigányos haj vert, hátravetette s arcát eltorzította, csikorgó erőfeszítéssel. A föld dobogott.
Mikor a pálya felén lehetett, az, aki az órát figyelte, még egy-szer üvöltött:
– Hajrá!2
Most már hunyt szemmel, öntudatlanul3 robogott előre. Úgy
tetszett, hogy egy másodperc alatt tette meg a hátralevő utat. Tárt
karokkal, szárnyalva szédült be a célhoz4 s mellkasa máris
elszakí-totta a rózsaszín papírszalagot, melyet két osztálytársa feszített ki. A célbíró ekkor lerögzítette a versenyóra nagymutatóját, mely kényelmesen sétált a számlapon. Torkaszakadtából ordította az eredményt, hogy a gyöpön lévő érdeklődők, a sportegylet tagjai is meghallhassák. – Tizenegynyolc!5 1 [PH, AS1:] Rajta. 2 [PH, AS1:] Hajrá. 3 [PH:] öntudatlanul, 4 [PH, AS1:] célhoz,
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
[Kt]
– De ne hányd annyira a lábad.
– Igen – bólintott Vili, mert tudta, hogy ez a hibája.
Liszner Vili nem «[…]» szépen futott. Ha stilust akart teremteni,
mindig elrontotta a futamot. et< Csak>
v
c< Pusztán> a
marha-erejé-vel birta.
Egyik pajtása leemelt«e» a galanyabokorral [!] egy kabátot,
vál-lára tette, panyókára.
– Vedd föl – szólt – megfázol. Még hűvös van. Különben is má-ra elég.
I. fejezet
Vili ezt nem hallotta. Ő tovább futott, lábait kapkodva, szökdé-cselve, ahogy pesti futóbajnokoktól látta s nem törődött az idővel,
mintha nem is rá6 vonatkoznék. Csak később fordult vissza.
Távolról kérdezte: – Mennyi?
A diákok arról tárgyaltak, hogy Vili, ki tavaly Pesten a vándor-serleget és zászlót nyerte meg a gimnáziumnak, ismét rekordot
ja-vított s így7 még sohase8 futott.
Egyszerre öten-hatan válaszoltak: – Tizenegynyolc, tizenegynyolc.
Vili feléjük jött. Lábikráján dagadoztak a kidolgozott izmok, gör-csösen-csúnyán. Szájába zsebkendőt gyömöszölt.
Ezt lihegte:
– Két lélekzettel.9
Két lélekzettel10 futotta a százat.
– Jó volt, öregem – szóltak a szakértők,11 – jó volt, – s csak a
sze-mük mondta, hogy mennyire jó volt. – De ne hányd annyira a lábad.
– Igen,12 – bólintott Vili, mert tudta, hogy ez a hibája.
Liszner Vili nem-szépen futott. Ha stílust akart teremteni, min-dig elrontotta a futamot. Pusztán a marhaerejével bírta.
Egyik pajtása leemelt a galagonyabokorról13 egy kabátot, vállára
tette, panyókára.
– Vedd föl,14 – szólt – megfázol. Még hűvös van. Különben is
mára elég. 6 [PH, AS1:] reá 7 [PH:] javitott, igy 8 [PH, AS1:] sohasem 9 [PH, AS1:] lélegzettel. 10 [PH, AS1:] lélegzettel
11 [PH, AS1, AS2:] szakértők. [analógiásan javítva]
12 [K v:] – Igen
13 [K v:] galanyabokorral [!]
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Azért még nehányszor lekuporodott, sprintelt, végigszaladta a pá-lyát. Utána átengedte két barátjának, Packának, Huszár Bandinak, kik tizenkettő, tizenhárom alatt teszik meg s alapjában rokonszen-ves műkedvelőknek tekinthetők. Darabig nézte őket.
Ez a szokásos tavaszi munka volt, az előtraining, melyben a
nyol-cadik osztály sok diákja vett részt. «Tornaing» Kék-fehér tornainget
viseltek, sportnadrágot, mely szabadon hagyta térdüket, ellenben
szöges cipője csak neki e
t< volt,> v
c< volt, s> a többiek csak
vezény-szóra, tapsra indultak, nem pisztolylövésre. Az is csak őt illette meg. Elkérte pisztolyát, hóna alá csapta, belekarolt barátjaiba s félre-vonta őket beszélgetni. Most tünt föl, hogy Vili, ki a télen töltötte be huszadik évét, egy fejjel magasodott ki közülük.
Körötte a városerdő lélegzett, titáni, zöld tüdejével. Amerre lé-pett, szögescipője gyöngyvirágokat, vadnefelejtseket tiport, melyek tejkéken derengtek a világosbarna rögökön. Zsendült minden fa, cserje. Az orgonák tömör falat alkottak, belengve a vidéket, keserű «lehell» leheletükkel.
Ebbe a déli városkába előbb érkezett a nyár, mint egyebüvé. Áp-rilisban leesett egy forró zápor, megmosdatta a fasudarakat, por-hanyóvá tette a göröngyöket s a langyos ködben füstölt a termé-keny élet. Aztán megeredtek a hajtások, a vetemények, a rügyek tokjából egyetlen éjszakán kibomlottak a lombok, összegöngyölt
I. fejezet
Azért még nehányszor lekuporodott, sprintelt, végigszaladta a pályát. Utána átengedte két barátjának, Packának, Huszár Ban-dinak, kik tizenkettő, tizenhárom alatt teszik meg s alapjában
ro-konszenves műkedvelőknek tekinthetők. Egy darabig15 nézte őket.
Ez a szokásos tavaszi munka volt, az előtréning,16 melyben a
nyol-cadik osztály sok diákja vett részt. Kék-fehér tornainget viseltek, sportnadrágot, mely szabadon hagyta térdüket, ellenben szöges
ci-pője csak neki volt17 s a többiek csak vezényszóra, tapsra indultak,
nem pisztolylövésre. Az is csak őt illette meg.
Elkérte pisztolyát, belekarolt18 barátjaiba s félrevonta őket
beszél-getni. Most tűnt föl, hogy Vili, ki a télen töltötte be huszadik évét,
egy fejjel magasodott ki közülök.19
Körötte a városerdő lélekzett,20 titáni, zöld tüdejével. Amerre
lépett, a szöges cipője gyöngyvirágokat,21 vadnefelejcseket22 tiport,
melyek tejkéken derengtek a világosbarna rögökön. Zsendült
min-den fa, cserje. Az orgonák tömör falat alkottak, belengve a vidéket23
keserű leheletükkel.
Ebbe a déli városkába előbb érkezett a tavasz,24 mint egyebüvé.
Áprilisban leesett egy forró zápor, megmosdatta a fasudarakat,
porhanyóvá tette a göröngyöket s a ködben25 füstölt a termékeny
élet. Aztán megeredtek a hajtások, a vetemények, a rügyek tokjá-ból egyetlen éjszakán kibomlottak a lombok, összegöngyölt, zöld
15 [K v, PH, AS1:] tekinthetők. Darabig
16 [K v, PH, AS1:] előtraining,
17 [K v, PH, AS1:] volt,
18 [K v:] pisztolyát, hóna alá csapta, belekarolt
19 [K v:] közülük.
20 [K v, PH, AS1:] lélegzett,
21 [K v, PH:] lépett, szögescipője gyöngyvirágokat,
22 [K v, PH, AS1:] vadnefelejtseket
23 [K v:] vidéket,
24 [K v:] nyár,
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
selyemzsebkendők módjára, melyeket hirtelen kinyitnak és meg-lobogtatnak a szélben.
Vili, a két bajnokkal a gyöpön et< át egy>
v
c< egy> valamivel lejjebb
levő tísztásra «ballagott» tartott. A fanyar homályban rezgőnyárfák
törzsei feszültek, «mint» mint a székesegyház pillérjei és
lombko-ronáik úgy zúgtak a gyenge szellőben, mint a templomi orgonák «begon». Topolyafák keresték seprűs ágaikkal az eget. Tölgyek bó-longtak, komolyan, a vizesés szakadatlan moraját utánozva. Itt a nagydiákok majdnem gyermekeknek rémlettek.
– Hány óra lehet? – kérdezte Vili.
A célbíró, Packa a versenyórára meredt, melynek rendszerint csak a másodperceit nézte, s most a polgári valóságra ocsúdott:
– Hat.
Vili lehorgasztotta fejét. Eszébe jutott az, ami ott messze van, a gimnázium s hogy a hat után a hét következik, majd a nyolc. Át-vette versenyóráját.
Nem közönséges óra volt ez.
Azon a három mutatón kívül, mely minden zsebórán megta-lálható, még kettő mozgott: egy nagymutató, melyet az indulásnál pöccentenek el, s egy másik másodpercmutató-féle, mely nagyobb
távoknál külön méri et< a távokat.>
m
c< az időt.> v
c< a perceket.>
Ap-jától, az öreg Liszner Kálmántól kapta, mikor átcsúszott a hatodik osztály vizsgáján.
De akárhogy babrálgatta, mégis hat óra volt. [h]
I. fejezet
selyem zsebkendők módjára,26 melyeket hirtelen kinyitnak és
meg-lobogtatnak a szélben.
Vili27 a két bajnokkal a gyöpön egy valamivel lejjebb levő
tisz-tásra tartott. A fanyar homályban rezgő nyárfák törzsei feszültek, mint a székesegyház pillérjei és lombkoronáik úgy zúgtak a gyenge
szellőben, mint a templomi orgonák. Topolyafák keresték seprős28
ágaikkal az eget. Tölgyek bólongtak, komolyan, a vízesés szaka-datlan moraját utánozva. Itt a nagydiákok majdnem gyermekek-nek rémlettek.
– Hány óra lehet? – kérdezte Vili.
A célbíró, Packa,29 a versenyórára meredt, melynek rendszerint
csak másodperceit30 nézte31 s most a valóságra32 ocsúdott:
– Hat.
Vili lehorgasztotta fejét. Eszébe jutott az, ami ott messze van, a gimnázium s hogy a hat után a hét következik, majd a nyolc. Át-vette versenyóráját.
Nem közönséges óra volt ez.
Azon a három mutatón kívül, mely minden zsebórán megta-lálható, még kettő mozgott: egy nagymutató, melyet az indulásnál
pöccentenek el33 s egy másik másodpercmutató-féle, mely nagyobb
távoknál külön méri a perceket. Apjától, az öreg Liszner Kálmántól kapta, mikor átcsúszott a hatodik osztály vizsgáján.
De akárhogy babrálgatta, mégis hat óra volt.
Hirtelenül zene szólalt meg. A hang irányába emelték34 fejüket.
Innen a tisztásról a vigályos erdőn át kilátás nyílt a nyári vendég-lőre. Egy-egy napsugár tört át a fákon, arannyal csíkozva az eget.
26 [K v, PH:] összegöngyölt selyemzsebkendők módjára,
27 [K v, PH:] Vili, 28 [K v:] seprűs 29 [K v:] Packa 30 [K v:] csak a másodperceit 31 [K v:] nézte, 32 [K v:] a polgári valóságra 33 [K v, PH, AS1:] el, 34 [PH, AS1:] emlték [!]
I. fejezet
Künn a vendéglő előtt egy cigánybanda valami keringőt húzott, mely édesen ringatta a lelket, mint a hullám. A bajnokok, kik na-ponta reggel öttől fél nyolcig az erdőben dolgoztak, akár egy mun-kateremben, eleinte nem tudták, hogy mi ez a muzsika.
Huszár Bandi mondta, aztán: – Május elseje.
A cigányok hajadonfőtt muzsikáltak, költői fejüket hegedűjük-re hajtva. Éji, cingár alakjuk, mely többnyihegedűjük-re kávéházak füstjében pácolódott, különösen hatott itt korán, a tiszta levegőben, rigók és harkályok társaságában. A tavaszt köszöntötték. Egy kertész a melegházból cserepeket hozott ki és az ágyásba rakosgatta, noha máskor mindig megvárták az Orbánt, a májusi fagyok miatt. De az idén oly meleg volt a tavasz, mint a nyár.
Köröskörül Sárszeg laposan,35 lepényszerűen terpeszkedett el a
homokon.
Hat óra után a városerdő melletti elhagyott utcán megjelent egy magas, sápadt fiú is, Csajkás Tibor.
Az36 nem jött a többiek közé, csak járkált le-föl a parasztkunyhók
között, melyek ablakaiban muskátlik nyíltak.
Olyan galambszürke ruhát viselt, mely nyolcadik osztályos diák-hoz nem illő, csak gavallérdiák-hoz. Csenevész, selymesszőke hajacskáját középütt választotta el. Kezében nyúlszőr kalapot vitt. Tankönyveit otthon hagyta, csak a megfelelő oldalakat tépte ki, s ezeket zsebébe
süllyesztette. Bizonytalannak látszott. Várt valakit.37
Nemsokára feltűnt az, akit várt.
Novák Hilda az utca végéről jött, úgy, ahogy szokott: nem sietve, fejét lehajtva, titkos bűntudattal.
Most kelt az ágyból, megszökve édesapjától, ki csak később éb-red, a dolgozószobájában.
35 [PH:] Köröskörül még aludt a város, mely laposan,
36 [PH, AS1:] is. [úb] Az
I. fejezet
Amikor a diákhoz ért, gyorsan mellé ugrott és úgy ment
mellet-te, mintha nem is mellette menne, két38 lépés távolságra, minden
pillanatban készen arra, hogy egy ismerős közeledtére ellenkező irányba csapjon, vagy szembeforduljon a fiúval, mintha épp akkor találkoznának. Egy Schumann-füzetet szorongatott.
Hilda folyton tekintgetett, előre, hátra, oldalt. Tibor39
megkér-dezte: – Mi az? – Sokan vannak.
Csakugyan,40 a május elseje megzavarta légyottjukat.41
Másik, zegzugos utcába siettek. Itt Tibor közeledetthozzá,42
ke-zéhez ért. A lány hagyta.
Széles karimájú florentinkalapja árnyat vetett arcára, mely
egyéb-ként is sötétlett gesztenyeszín hajától, mély szemétől.43 Kislányos
batisztruhát hordott, magas szárú, fekete cipőt, melynek kissé
el-kopott a sarka. Nem44 mosolygott. Komoly volt, nagyon komoly.
Tibor nézte hullámos, nagy száját. Annyira nézte, mintha a lány mondott volna valamit, pedig az hallgatott. Csak ő dadogta, néha:
– Édes.
Hilda engedte, hogy arcára záporozzék az egyetlen szó, melyet a fiú tudott.
Mást nem beszéltek. Régen nem volt már semmi
mondanivaló-juk. Aki őket meglátja, így együtt, amint némán ballagnak,45 a régi
szerelmesek természetes, jó közönyével, az megdöbben.
Hétköznapi dolgokról ejtettek egy-két szót, csupa pozitívumról. Tibor szokása szerint ezt kérdezte:
38 [AS2:] ment mellette, két [föltehetőleg sh., mert az úgy utalószó erre a tagmon-datra vonatkozik]
39 [PH, AS1:] oldalt. Csajkás Tibor
40 [PH:] Csakugyan
41 [AS2:] légyottjukat [sh.]
42 [PH, AS1:] Tibor közel ment hozzá,
43 [PH:] hajától, gesztenyeszin szemétől.
44 [PH:] sarka. Nyakára bársonyszalagot kötött. Nem
I. fejezet
– Nincs46 baj?
– Nincs. – Alszik még? – Hogyne.
– Valaki jön – mondta a diák.
– Gyorsan menj át a másik oldalra – mondta a lány.
Tibor átment a másik oldalra, visszajött. Folyton47 zavarták őket.
Parasztszekerek48 haladtak, papírbokrétás lovakkal,
fölpántliká-zott ostorokkal. Kirándulók tódultak a városerdőbe, kik a tavasz
hivatalos ünnepének ezen a napon49 áldoznak, családostól. Férjek,
feleségek50 kisgyermekeket vezettek, kézen.
Messziről már harsogott a tűzoltóbanda rézlármája: a trombiták és cintányérok az ébresztőt adták.
Hilda idegesen fakadt ki: – Undorodom.
– Mitől?
– Ezektől – s rámutatott egy távoli társaságra, mely már fölvirá-gozva baktatott az utcán.
Ismét vargabetűt kellett csinálniok. A törvényszék mögött Hilda tétovázva súgta:
– Beszélnem kell veled. – Mit?
– Itt nem lehet. – Fontos? – Nagyon. – Komoly? – Nagyon.
Tibor unszolta. Hilda nemet intett, határozottan. – Majd délután. Háromkor. Flóri néninél.
46 [PH:] Tibor vallatta: [úb] – Nincs
47 [PH, AS1:] visszajött, sokszor. Folyton
48 [PH:] őket. [nincs úb] Parasztszekerek
49 [PH, AS1:] ezen az egyetlen napon
I. fejezet
Máris búcsúzott, de Tibor követte, nem tudott tőle elszakadni. Kísérte a népesedő utcákon, Liszner Kálmán fűszeresboltjáig.
Itt megálltak.
A fűszeresbolt előtt egy jegenye meredezett, melyet azelőtt nem láttak, nyilván éjjel ásták a kövezetbe, mert körötte még nehány ki-szakított gránitkocka hevert s pár kapányi föld: a májusfa, melyet az öreg fűszeres tétetett ide, hogy reggel majd meglepje a várost.
Mind a ketten fölfelé néztek, tátott szájjal.
Ágain cifra kendők, almák, narancsok, fügekoszorúk himbálóz-tak, felül tíz üveg pezsgő, melyet a nap annyira átvilágított, hogy látni vélték gyöngyeit s tajtékját is. Mellette bájos, karcsú palackok-ban zöld, kék, lila likőrök.
Isten tudja, valamit hasonlított ez a karácsonyfához, de mégis tündéribb volt nála és érdekesebb. Ez a pogány fa nem fűtött szobá-ban nyílt ki, tükrök között, hanem az utcán, nyíltan, mindenkinek az élet ajándékait kínálgatva. Lenn egyik gallyán vattaruhában ló-gott egy bábu, Tél apó, minden nyavalya és romlás hozója, kit most május jöttén ünnepélyesen fölakasztottak.
Kicsit álldogáltak a májusfa alatt. Egy tiszthelyettes tűnt föl, kit51
Hilda látásból ismert. Odaszólt a diáknak: – Most menj vissza az erdőbe.
– Miért?
– Hogy lássanak. Menj.
Kézfogás, köszönés nélkül otthagyta Tibort.
Az visszafordult a városerdő felé. Mögötte jött a tűzoltóbanda,52
mely szintén arra tartott. Vele ment ki, búsan és izgatottan, de a muzsika ütemére lépkedve.
Ott már fölborult minden rend.
Vad kirándulók érkeztek, rohamcsapatokban estek az orgona-bokroknak s egy szempillantás alatt letarolták. Gyerekek másztak fákra, madárfészket csenni. Bokrok fecsegtek embernyelven, fák
51 [PH, AS1:] tiszthelyettes közeledett, kit
I. fejezet
gondolkoztak emberagyvelővel53 s a kövekben is emberszív
dobo-gott. Emberek lüktettek mindenütt, elhozva a természethez a vágyat. Zsongott az erdő. Megdézsmálták, kifosztották, ellopták mindenét. Gázolták virágait, veszekedve tördösték harmatos ágait,
belélekez-ték54 fűszerszámát. Agg nénikék úgy szagolgatták a jácintot, mintha
azonnal megszépülnének tőle. Közben a még álmos égen egészen fölébredt a nap. Diadalmas tűzárral borította a tájat, átnyilallt rézsút sugaraival a lombokon, sárga pocsolyákban forrt a fénye, melen-gette a vért, csiklandta a kebleket, kéjesen viszkettette a torkokat, végsőkig feszítve az életkedvet, melyben dac volt, kihívás, életkedv
s halálkedv55 is. Mindebbe pedig beleharsant a tűzoltóbanda, mely
itt termett, fölemelte trombitáit a tavaszba s a trombiták ragyogtak és a fény trombitált.
Legtöbben letelepültek a fehérrel terített asztalokhoz, melyeket kihoztak a fák alá. Pincérek röpültek asztalkendőjük sirályszárnyán a tömeg e viharában, tizenöt tányérral, tizenöt söröskorsóval, hogy a falánk gyomornak legyen mit enni és inni. Faltak mindnyájan, mint valami táborozó hadsereg, harapták a sóskiflit, a virstlit, kortyolták a májusi bort, szopták a tejet, pohárból, mintegy anyamellből. Leá-nyok ültek fiúkkal, a leáLeá-nyok férfikalapban, a fiúk napernyők alatt. Egy fiatalasszony magasra emelte boglárkacsokrát és haja kibomlott. Trécselésük elvegyült a fecskék csicsergésével. Pillék, bogarak kop-pantak hozzájuk. A konfetti tányérjukra porzott, szájukba-orrukba röppent s kacagva köpködték a földre.
Tibor kisietett ebből a zenebonából a fasorba, hol a nyolcadik osztály növendékei gyülekeztek.
Vili most a földön hevert, egy fa árnyékában. Megvetően pillantott
a fasorra, melyen idegen alakok lézengtek, kik sohase56 jártak itt.
Egyre többet beszéltek a tananyagról is. Ebeczky Dezső vitte a szót, a nyolcadik osztály legjobb tanulója, kit mindnyájan őszintén
53 [PH, AS1:] ember-agyvelővel,
54 [PH, AS1:] belélegezték
55 [PH, AS1:] kihivás, halálkedv
I. fejezet
utáltak. Nem azért, mert jól tanult. Jól tanulni elvégre lehet. De olyan jól tanulni, mint ő, az már undorító.
Vili csak hallgatta-hallgatta. Nyálazta körmeit s tintaceruzájával telefirkálta, mind a tizet.
Fölpislantott rá. Megkérdezte tőle: – Hát te hogy kerülsz ide?
– Csak kijöttem, barátom – dalolta Ebeczky Dezső, ki személyes megjelenésével tisztelte meg az erdőt és láthatóan mélyet
szippan-tott levegőjéből. – Ah57 a természet.
Vili ezt nem értette. Itt fű van, fa meg föld s azon nincs mit lel-kesedni.
Különben egyiküket sem érdekelte a természet, mely egy volt ve-lük. Ők még csak befelé néztek, magukba, nem kifelé, mint az öregek. Ebeczky Dezső azonban jeles magyar dolgozatokat szokott írni a természet szépségeiről.
Ezért mondta:
– Nincs gyönyörűbb, mint a természet. – És a számtan? – ingerkedett Vili.
– Az is szép,58 barátom. Minden szép. A maga helyén.
Olyan nyomasztóan hatott megjelenése, mintha legalábbis egy tanár jött volna közéjük, a gimnázium minden borzalmát magá-val hozva.
Vili végigmérte tekintetével Ebeczky Dezső selyempapirosba kö-tött könyveit, melyekre hetente tiszta ruhát adott, hízásra hajlamos arcát, ezt az idegen csillagról idepottyant fickót, ki boldogan élt az iskola kalodájában, logarithmuskönyvével, oknyomozó
történel-mével, görög nyelvtanával59 s elbiggyesztette száját.
Ebeczky Dezső így szólt:60
– Jó lesz indulni.
57 [PH, AS1, AS2:] levegőjéből. Ah [analógiásan javítva]
58 [AS2:] szép [sh.]
59 [PH, AS1:] nyelvtanával,
I. fejezet
Vili61 öltözködni kezdett. Egy padon voltak a holmijai.
Lassan húzta nadrágját, mely hosszú volt és bő, a tornaingre ka-bátját, mely rövid volt és szűk s szárából kikandikáltak a csuklói. Lerúgta a kedves szöges cipőt. Az ormótlan, vastag talpú fűzőst vette föl helyette, mellyel sokáig bajlódott.
Fejébe csapta tornasipkáját, mert attól nem vált meg. Kalapot
sohase62 viselt.
Mind elindultak.
61 [PH:] lesz cihelődni. Siessünk. [úb] Vili
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
II.
Novák Antal, a nyolcadik osztály főnöke, a mennyiségtan és termé-szettan tanárja is ekkor indult el az iskolába. Gyorsan, erőteljesen, frissen lépkedett.
Egy sarkon hozzácsatlakozott két kollégája, egy öreg meg egy
fiatal. Ettől kezdve a három tanár egyenes1 vonalt alkotva ballagott,
akár a tanulóifjak, oly együttesen, hogy szinte megfoghatták volna kezüket. Tanárgondjaikba merültek ezen a szép reggelen.
Novák Antal dr., ki középütt ment, botját ütemesen koppintgatta az aszfaltra. Élvezte a tavaszt. Nem úgy, mint a diákok, mert ő már sok tavaszt látott, eddig negyvennégyet. Tudta, hogy ezt a kellemes üdeséget a légköri viszonyok meg a lombok okozzák. De hiába volt ily tapasztalt, az alvástól, a kávétól, a reggeli fénytől kedvre derült.
– Meleg van – zihálta az öreg Tálas, a történelem professzora2 s
megállt, hogy kifújja magát.
– Igen – mondta Novák –,3 ez a mi időjárásunk. Bolond, bolond.
Soha sincs tavaszunk: a tél után azonnal következik a kánikula.
– Csak az ősz szép itt – bólongott Tálas, – a4 hosszú, egyenletes
ősz. A magyar ősz.
– Az se mindig – felelte Novák.
Megtörölte homlokát. Tarkójára rátűzött a napsugár s égette
posz-tóruháját.5 Kabátját kigombolta. Szalmakalapját is levette boltozatos
koponyájáról, melyet ritkás, szőke haj borított.
– Szeszélyes, kiszámíthatatlan időjárás – folytatta Novák Antal.
– Nincs6 tengerünk. Az a baj, hogy nincs tengerünk, mely
szabá-lyozná az éghajlatot. Azaz, ez itt a tengerünk – és a homokos talajra
1 [PH:] párhuzamos
2 [PH, AS1:] professzora,
3 [PH, AS1:] Novák –
4 [PH:] bólongott az öreg, – a
5 [PH, AS1:] égette barna posztóruháját.
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
[Kt]
Fóris Nováktól szórakozottan kérdezte: – Miből is készítik az ilyesmit?
– Szitakéregből.
– Én sohasem csináltam.
– Pedig egyszerű – válaszolta Novák, ki az iskolán kívül is sze-retett magyarázni, különösen természettudományos kérdéseket,
egykét mondattal megérzékeltetve az elvont elméletet. e
t< Ez a
szi-takéreg, melyet zsineggel kifeszitesz, mint az íjat, s félköralakúra huzol,> v
t< A szitakérget zsineggel feszited ki, mint az íjat,
félkör-alakúra,> et< igy> m t< igy ni> v t< igy> – és e t< már is> v t< máris> rajzolt a e
t< porba a botjával, akár a táblára>
v
t< porba, botjával.> «–»Ez a
váza. Veszel egy et< nádat>
v
t< nádszárat> s középre
e
t< teszed. Ez a
gerince,> v
t< teszed, ide ni,> hogy megrögzitse a «vázat. Ez a» vázat
II. fejezet
pillantott. – Ez7 a homokbucka, melyen most járunk, valaha
tenger-fenék volt. Homoktenger.
A fiatal, ki fekete szemüveget hordott, Fóris Ferenc, a latin és görög nyelv tanárja, nem figyelt oda. Már lépést se tartott velük. Egy könyöknyivel előttük sietett, hogy el ne késsék.
Novák nem hagyta el öreg kollégáját,8 ki már a
harminckilence-dik évét szolgálta s tüdőtágulással küszködött.9 Lassította lépteit.
Karját fogta, támogatta. Egyszerre ő is megállt.
– Nini – mondta meglepődve, míg dióbarna szemével az égre tekintett – sárkány.
Botjával egy pontra mutatott. – Aranysárkány – tette hozzá.
Két kollégája odanézett, ahová botja mutatott. Fóris ráncolta homlokát.
– Papírsárkány – állapította meg, fitymálva.
Messze, valahol a városerdő táján lengett egy jókora, remek sár-kány, melyet a még nem-látható diákok hosszú madzagon vontak maguk után, a fák fölött, lassan.
– Rég nem láttam már sárkányt – szólt Novák Antal és feléje bámult.
Fóris Nováktól szórakozottan kérdezte: – Miből is készítik az ilyesmit?
– Szitakéregből.
– Én sohase10 csináltam.
– Pedig egyszerű – válaszolta Novák, ki az iskolán kívül is sze-retett magyarázni, különösen természettudományos kérdéseket,
egy-két11 mondattal megérzékeltetve az elvont elméletet. – A12
szi-takérget zsineggel feszíted ki, mint az íjat, félkör alakúra, így – és
7 [PH, AS1:] pillantott. Ez 8 [PH, AS1:] kollegáját, 9 [AS1:] küzködött. 10 [K v, PH, AS1:] sohasem 11 [K v:] egykét 12 [K v:] elméletet. A
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
e t< Itt>
v
t< Ez a gerince. Itt> a nyereg, ebbe a kantárt akasztod, mely
igen fontos az e
t< egyensúlyozásnál. Most csak be kell ragasztani
vá-szonnal.> vt< egyensúlyozásnál, hogy a sárkány ne szitáljon. Ha ez készen van, akkor csak beragasztod vászonnal.>
– Ez azonban «vás» papirból van.
– Lehet abból is. Mindegy.
– Olyan az alakja – szólt az öreg Tálas – mint egy szívé.
– Igen – mondta Novák – azért tud úgy repülni. A madarak is e
t< ily> v
c< ilyen> elv szerint repülnek.
– Hej – sóhajtott az öreg Tálas – de sok sárkányt eregettem e
t< föl
én is, a városerdőben.> vc< én is, a városerdőn.>
Elbeszélgettek ezekről a csip-csúp dolgokról s maguk sem vették
észre, et< boldogabbak lettek, visszafiatalodtak.>
v
c< mosolyogtak.>
Fóris azonban nem. e
t< Éjszaka rosszul aludt, gyakran fölébredt,
me-zitláb sétált legényszobájában. Azt a visszatérő álmot álmodta, amit helyettes tanársága négy hosszú éve alatt, hogy a diákok föllázadtak ellene, s akárhogy toporzékolt, nem birt velük. Maga a sárkány is izgatta.> v
c< Őt izgatta a sárkány.> Mindenekelőtt a neve. Szárnyas
kígyókra, mérges lehelletű szörnyekre gondolt, melyek halált hoz-nak. Fejében mythologiai roncsok kavarogtak.
A sárkány folytatta útját fönn a levegőben. Csakhogy a diákok
nem e
t< egyenes> v
c< a legrövidebb> úton közeledtek az iskola felé,
ha-nem mellékuccákon haladva megkerülték a várost, úgy hogy most
a három tanár háta mögött voltak. Azoknak e
t< vissza> m
t< most
visz-sza> vt< vissza> kellett
e
t< fordulniok, hogy lássák a sárkányt.>
v t< for-dulniok.>
II. fejezet
máris rajzolt a porba,13 botjával. – Ez14 a váza. Veszel egy
nádszá-lat15 s középre teszed, ide ni, hogy megrögzítse a vázat és16 feszesen
összekötöd a szitakéreg e két pontjával. Ez a gerince. Itt a nyereg, ebbe a kantárt akasztod, mely igen fontos az egyensúlyozásnál, hogy a sárkány ne szitáljon. Ha ez készen van, akkor csak beragasztod vászonnal.
– Ez azonban csak papírból17 van.
– Lehet abból is. Mindegy.
– Olyan az alakja – szólt Tálas18 – mint egy szívé.
– Igen – mondta Novák –,19 azért tud úgy repülni. A madarak is
ilyen elv szerint repülnek.
– Hej – sóhajtott az öreg Tálas – de sok sárkányt eregettem én
is20 a városerdőn.
Elbeszélgettek ezekről a csip-csup dolgokról s maguk se21 vették
észre, mosolyogtak. Fóris azonban nem. Őt izgatta a sárkány. Min-denekelőtt a neve. Szárnyas kígyókra, mérges leheletű szörnyekre
gondolt, melyek halált okoznak.22 Fejében mithológiai23 roncsok
kavarogtak.
A sárkány folytatta útját fönn a levegőben. Csakhogy a diákok nem a legrövidebb úton közeledtek az iskola felé, hanem
mellék-utcákon haladva24 megkerülték a várost, úgy,25 hogy most a három
tanár háta mögött voltak. Azoknak vissza kellett fordulniok.
13 [AS2:] portba, [sh.]
14 [K v, PH, AS1:] botjával. Ez
15 [K v, PH:] nádszárat
16 [K v, PH, AS1:] s
17 [K v, PH:] azonban papirból [AS1:] azonban papírból
18 [K v:] szólt az öreg Tálas [PH:] szólt az öreg Tálas, [AS1:] szólt Tálas,
19 [K v:] Novák – [PH, AS1:] Novák, –
20 [K v, PH, AS1:] is, 21 [K v, PH, AS1:] sem 22 [K v, PH, AS1:] hoznak. 23 [K v, PH, AS1:] mythologiai 24 [PH:] haladva, 25 [K v:] úgy [PH:] ugy
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Most a sárkány megállt, egy ponton. Tálas Béla megjegyezte, Novák felé:
– Ép a te házad fölött et< lebeg,>
v
t< van,> Tóni.
– Az ám – szólt Novák. Milyen mozdulatlan. Ott fönn, úgy lát-szik, nem fúj a szél.
– Hány méterre lehet?
– Százra – mondta Novák, kinek pompás szeme volt. Több, mint százra. Százhúszra legalább.
Fóris, ki szintén megfordult, és et< nézegette>
v
t< vizsgálta> a
mél-tóságosan e
t< pompázó>
v
t< lengő> szörnyet, türelmetlenül kérdezte
Nováktól:
– De mitől csillog úgy?
– Befestették aranyosra. «Úgy» És rásüt a nap. Attól csillog.
– Ilyesmikkel töltik az idejüket – bosszankodott Fóris – most, a vizsgák előtt.
– e
t< Baj is az – válaszolt Novák, elnézően – legalább>
v
c< Ha
egyéb-ként teljesítik kötelességüket – válaszolt Novák, elnézően – nem baj. Legalább> megtanulják.
– Mit? – A sárkányt.
– Hát te tanítod a sárkányt?
– Hogyne. A nyolcadikban, az elektromosságnál. Magam is
akar-tam csinálni nekik, de már nem volt et< időnk.>
v
c< időm.> Franklin
Benjamin, kérlek, vele mutatta ki, hogy az istennyila azonos azzal a villamossággal mely a te lámpádban ég.
– Az istennyila? – e t< rezzent> v t< döbbent> föl Fóris. – et< Az az> v
c< Az> – hagyta helyben a tréfát
e t< Novák Antal.> v c< Novák.> A villám. e t< [úb] Egy> v
c< Egy> sárkányt engedett föl,
melynek fejére tűt tűzött, az magába szedte a légköri elektromosságot
s a cukorspárga, «mellyel» mely megázott e
t< és a rossz vezetőből jó
II. fejezet
Most a sárkány megállt, egy ponton. Tálas Béla megjegyezte, Novák felé: – Épp a te házad fölött van, Tóni.
– Az ám – szólt Novák. – Milyen26 mozdulatlan. Ott fönn, úgy
látszik, nem fúj a szél. – Hány méterre lehet?
– Százra – mondta Novák, kinek pompás szeme volt. – Több27
mint százra. Százhúszra legalább.
Fóris, ki szintén megfordult28 és vizsgálta a méltóságosan lengő
szörnyet, türelmetlenül kérdezte Nováktól: – De mitől csillog úgy?
– Befestették aranyosra. És rásüt a nap. Attól csillog.
– Ilyesmikkel töltik az idejüket – bosszankodott Fóris – most, a vizsgák előtt.
– Ha egyébként teljesítik kötelességüket – válaszolt Novák, el-nézően – nem baj. Legalább megtanulják.
– Mit? – A sárkányt.
– Hát te tanítod a sárkányt?
– Hogyne. A nyolcadikban, az elektromosságnál. Magam is akar-tam csinálni nekik, de már nem volt időm. Franklin Benjamin, kérlek, vele mutatta ki, hogy az istennyila azonos azzal a
villamos-sággal,29 mely a lámpádban30 ég.
– Az istennyila? – döbbent föl Fóris.
– Az – hagyta helyben a tréfát Novák. – A31 villám. Egy sárkányt
engedett föl, melynek fejére egy tűt32 tűzött, az magába szedte a
légköri elektromosságot s a cukorspárga, mely megázott – szóval a
26 [K v:] Novák. Milyen 27 [K v:] volt. Több, 28 [K v:] megfordult, 29 [K v:] villamossággal 30 [K v:] a te lámpádban 31 [K v:] Novák. A 32 [K v, PH, AS1:] fejére tűt
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Állitólag agyonütött egy tyúkot is. Aztán a léggömb fölfedezése
előtt a «fels» szél sebességét, a felső légréteg hőfokát is sárkánnyal
mérték. Nagyon hasznos mulatság et< ez. Akik játszva tanulnak […
… …]> v
t< ez.>
– Valamelyik tengeri csatában is fölengedtek egy sárkányt – szólt
Tálas Béla. De már nem tudom e
t< melyikben. Mindent elfelejtek. [úb]
«– Maedea [!] és a sárkány [… … …]» [úb] – Maedea [!] sárkányfo-gata – mondta Fóris, hogy ne maradjon adós. A Hesperidák kertje. Sárkányok őrizték az aranyalmákat.> mt< melyikben. [úb] – Maedea
[!] sárkányfogata – mondta Fóris, hogy ne maradjon adós. A Hes-peridák kertje. Sárkányok őrizték az aranyalmákat.> mc< melyikben.
Elfelejtettem. [úb] – Maedea [!] sárkányfogata – mondta Fóris, hogy ő se maradjon adós. A Hesperidák kertje. Az aranyalmákat sárkányok őrizték.> m
c< melyikben. Lassan mindent elfelejtek. [úb] – Maedea [!]
sárkányfogata – mondta Fóris, hogy ő se maradjon adós. A Hespe-ridák kertje. Az aranyalmákat sárkányok őrizték.> v
c< melyikben.>
– et< Látjátok?>
v
t< No látjátok?> – fejezte be Novák. – A játék
e
t< nagyon komoly>
v
c< komoly> dolog. Mindig az életet jelképezi. Ez
vezeti be a gyerekeket az életbe. Csak játszva tanulhatnak.
Fóris nem volt ezen a véleményen. Nem is szerette ezt a e
t< két
kollegáját.> vt< kollegáját.> Novák Antalt, a tanári kar büszkeségét e
t< […] tudós>
v
t< tudós> embernek tartotta, mint mindenki, de rossz
e
t< nevelőnek, Tálas Bélával [… … …].>
v
t< nevelőnek.> Az ellenőrző
s az osztályozó konferenciákon folyton összekülönbözött e
t< velük.> v
t< vele.> Titokban gyűlölte
e
t< […] őket [… … …].>
v t< őt.>
A sárkány közeledett. Egyre nőtt, egyre jobban tündöklött. Már e
t< rémlett alakja is,>
m
t< dalmahodott alakja,>
v
c< dalmahodott alakja
is,> hosszú, papírláncból való farka, melyet szintén bearanyoztak
az ügyes lurkók. Himbálta a et< szél áram.>
v
c< széláram.>
Feje mellett feltünt két papirbojt, két e
t< aranyos leffentyű.>
m c<
lef-fentyű.> vc< aranyos leffentyű.> Fóris mindig Nováknál érdeklődött: – Mi az?
– Az, barátom, a sárkány füle. – Nem látom az arcát. – A sárkánynak nincsen arca.
II. fejezet
rossz vezetőből jó vezető lett –,33 levezette. Állítólag agyonütött egy
tyúkot is. Aztán a léggömb fölfedezése előtt a szél sebességét, a felső légréteg hőfokát is sárkánnyal mérték. Nagyon hasznos mulatság ez. – Valamelyik tengeri csatában is fölengedtek egy sárkányt – szólt
Tálas Béla. – De34 már nem tudom melyikben.
– No látjátok? – fejezte be Novák. – A játék komoly dolog. Min-dig az életet jelképezi. Ez vezeti be a gyerekeket az életbe. Csak játszva tanulhatnak.
Fóris nem volt ezen a véleményen. Nem is szerette ezt a
kollégá-ját.35 Novák Antalt, a tanári kar büszkeségét36 tudós embernek
tartot-ta, mint mindenki, de rossz nevelőnek. Az ellenőrző s az osztályozó konferenciákon folyton összekülönbözött vele. Titokban gyűlölte őt. A sárkány közeledett. Egyre nőtt, egyre jobban tündöklött. Már dalmahodott alakja is, hosszú, papírláncból való farka, melyet szin-tén bearanyoztak az ügyes lurkók. Himbálta a széláram.
Feje mellett feltűnt két papírbojt, két aranyos leffentyű. Fóris
Nováknál37 érdeklődött:
– Mi az?
– Az38 barátom, a sárkány füle.
– Nem látom az arcát. – A sárkánynak nincsen arca.
33 [K v, PH, AS1:] lett –
34 [K v:] Béla. De
35 [K v:] kollegáját.
36 [PH:] büszkeségét,
37 [K v:] leff entyű. Fóris mindig Nováknál [PH:] leff entyü. Fóris mindig Nováknál [AS1:] leff entyű. Flóris [!] mindig Nováknál
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Fóris et< össze[…]>
v
t< összerezzent.> Novák tréfásan oldalba bökte:
– No ne félj, Feri, azért talán nem esz meg e
t< bennünket ez a
sár-kány.> vt< bennünket. Nem olyan sárkány ez.>
Kacagtak, ő meg Tálas. De Fóris mereven nézett a sárkány fe-lé, mert az megint megállapodott, a májusfánál, közvetlen Liszner Kálmán fűszeres boltja fölött.
«L» Vili apja maga is kiállt et< boltja>
v
c< a bolt> elé, hogy
gyönyör-ködjék a ritka látványban. Kezét nadrágzsebébe dugva csörgette
aprópénzét, a «[…]» tiz meg a húszfilléreseket. «Az öregúr,» A kis,
fürge öregúr, ki hegyes ezüstszakállat viselt, szerette az ifjuságot.
Pár nappal ezelőtt ő bocsátotta rendelkezésükre, et< ingyen, ezt>
v
c< ingyen azt> a rengeteg madzagot is, mely a sárkányt tartotta.
Vili beugrott a boltba. Noha nyolcadikos volt, kezet csókolt ap-jának, az megsimogatta arcát, mint egy kisfiúét. Ezt szégyelte a többi előtt.
Odament az asztalhoz, hol a citromoskosár mellett, sajtok
látszot-tak, et< üvegharanggal leboritva,>
v
c< üvegharangok alatt,>
staniolpa-pirba pakolt csokoládérudak s intett a segédnek, ki buzgalommal készitette el az úrfi szokott reggelijét: a sonkavágó késsel kettészelt
három zsemlyét, vajjal e
t< kente,> m
t< kente meg,>
v
t< kente,>
szalámi-val, uborkaszeletkékkel bélelte. Vili egyiket azonnal bekapta et<
ha-talmas szájába.> m
t< szájába.> v
t< hatalmas szájába.>
Mire kiért, et< mind visongtak.>
m
t< visongtak.>
v
c< a gyerekek
vi-songtak.> e
t< Azt nézték, hogy fölengedtek két léggömböt is,>
v t< Föl-engedtek két léggömböt,> hogy elfogják velük a sárkányt, mely nézetük szerint legalább tizezerméterre lehetett, hol a levegő már ritka s a léghajósoknak elered az orruk vére.
II. fejezet
Fóris összerezzent. Novák tréfásan oldalba bökte:
– No ne félj, Feri, azért talán nem esz meg bennünket. Nem olyan sárkány ez.
Kacagtak, ő meg Tálas. Fóris39 mereven nézett a sárkány felé,
mert az megint megállapodott, a májusfánál, közvetlen Liszner40
Kálmán fűszeresboltja fölött.41
Vili apja maga is kiállt a bolt elé, hogy gyönyörködjék a ritka látványban. Kezét nadrágzsebébe dugva csörgette aprópénzét, a
tíz- meg húszfilléreseket.42 A kis, fürge öregúr, ki hegyes
ezüst-szakállat viselt, szerette az ifjúságot. Pár nappal ezelőtt ő
bocsá-totta rendelkezésükre43 ingyen azt a rengeteg madzagot is, mely a
sárkányt tartotta.
Vili beugrott a boltba. Noha nyolcadikos volt, kezet csókolt
ap-jának, az megsimogatta arcát, mint44 egy kisfiúét. Ezt szégyellte a
többi előtt.
Odament az asztalhoz, hol a citromoskosár mellett45 sajtok
lát-szottak, üvegharangok alatt, staniolpapírba pakolt csokoládérudak s intett a segédnek, ki buzgalommal készítette el az úrfi szokott reggelijét: a sonkavágó késsel kettészelt három zsemlyét, vajjal
ken-te, szalámival, uborkaszeletkékkel46 bélelte. Vili egyiket bekapta47
hatalmas szájába.
Mire kiért, a gyerekek visongtak. Fölengedtek két léggömböt, hogy elfogják velük a sárkányt, mely nézetük szerint legalább tíz-ezer méterre lehetett, hol a levegő már ritka s a léghajósoknak el-ered az orruk vére.
39 [K v, PH, AS1:] Tálas. De Fóris
40 [PH:] Lísznér [!] [K írásképe megtévesztő] [AS1:] Líszner [!]
41 [AS2:] előtt. [sh.]
42 [K v:] meg a húszfi lléreseket. [PH, AS1:] meg a huszfi lléreseket.
43 [K v:] rendelkezésükre,
44 [AS2:] mind [sh.]
45 [K v:] mellett,
46 [AS2:] uborkaszeletkkékel [sh.]
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Cselédek szaladtak az uccára, csecsemőkkel karjukon. Ablakok
nyiltak. Kis inasok, kik szép e
t< vizes nyolcasokat>
v
t<
vizesnyolcaso-kat> rajzoltak a száraz «járdára» aszfaltra, fölfelé tekintettek.
Min-den fej fölfelé e
t< fordult. Lázban égett a város.>
v
c< fordult.>
Csakhogy a csalfa léggömbök nem a sárkány után iramodtak, hanem mind a kettő más irányba. Olyan magasra értek, hogy szinte nekikocódtak az égnek s attól lehetett tartani, hogy betörik a levegő e t< kék kristályharangját.> v t< kristályharangját.> Erre et< zajongani> v
c< a fiúk ismét zajongani> kezdtek.
e
t< Egyesek
versenyt futottak velük, mások> v
c< Versenyt futottak velük,>
kar-jukat fölnyújtva «utánuk» ugráltak, sapkáikat hajigálták utánuk,
hogy lehozzák a levegőből.
Ezt a távoli orditást meghallotta a három et< ballagó tanár.>
v t<
ta-nár.> e
t< Novák […] sietett tovább. Fóris>
m
t< Novák kedélyesen sietett
tovább. Fóris> mc< Novák kedélyesen fogadta. Fóris> v
t< Fóris>
ket-tőzte lépteit.
– Meglátjátok elkésnek. Haszontalan kölykek. Megint elkésnek.
– Csak e
t< háromnegyed nyolc>
v
t< félnyolc> – nyugodtatta Novák.
– Mégis elkésnek. Mindig elkésnek.
A sárkányt e
t< gyorsan vontatni kezdték.>
m
t< már gyorsan
vontat-ták.> vc< már gyorsabban vontatták.> Nyargalt előre, egyenesen a
gimnázium e
t< «felé» homlokzata felé,>
v
t< felé,> mely zöld
érckupo-lájával belekomorlott a friss reggelbe.
– Itt e
t< jönnek már>
v
t< jönnek> – csititotta «Novák mérgelő»
kolle-gáját Novák, ki hallotta, hogy a verébcsiripelésszerű diákzaj et<
meg-öblösödik.> m
t< öblösödik.>
v
c< megöblösödik.>
A vidám körmenet abba a nagyuccába bukkant föl, mely a gim-názium homlokzata felé nyílik. Zsivajogva ugrálták körül a
diá-kok, vagy százan, a sárkányt, mely et< hatalmas>
v
t< három-méteres>
arany-szárnyával szelte az eget, e
t< de már jobbra-balra>
v
t<
jobbra-bal-ra> ferdült, mert lejjebb húzták, a szél-járta légkörbe. Végtelen
zsi-negen tartotta «valaki.» «a […]. A» egy hirtelenszőke kisdiák. De a
II. fejezet
Cselédek szaladtak az utcára, csecsemőkkel karjukon. Ablakok nyíltak. Kis inasok, kik szép vizesnyolcasokat rajzoltak a száraz
aszfaltra,48 fölfelé tekintettek. Minden fej fölfelé fordult.
Csakhogy a csalfa léggömbök nem a sárkány után iramodtak, hanem mind a kettő más irányba. Olyan magasra értek, hogy szinte nekikocódtak az égnek s attól lehetett tartani, hogy betörik a leve-gő kristályharangját.
Erre a fiúk ismét zajongani kezdtek. Versenyt futottak velük,
karjukat fölnyújtva ugráltak, sapkáikat hajigálták, hogy49 lehozzák
a levegőből.
Ezt a távoli ordítást meghallotta a három tanár. Fóris kettőzte
lépéseit.50
– Meglátjátok, elkésnek. Haszontalan kölykek. Megint elkésnek.
– Csak fél nyolc – nyugtatta51 Novák.
– Mégis elkésnek. Mindig elkésnek.
A sárkányt már gyorsabban vontatták. Nyargalt előre, egyene-sen a gimnázium felé, mely zöld érckupolájával belekomorlott a friss reggelbe.
– Itt jönnek,52 – csitította kollegáját Novák, ki hallotta, hogy a
verébcsiripelés-szerű diákzaj megöblösödik.
A vidám körmenet abba a nagy utcába53 bukkant föl,54 mely a
gimnázium homlokzata felé nyílik. Zsivajogva ugrálták körül a diá-kok, vagy százan, a sárkányt, mely háromméteres aranyszárnyával szelte az eget, jobbra-balra ferdült, mert lejjebb húzták, a széljárta légkörbe. Végtelen zsinegen tartotta egy hirtelenszőke kisdiák. De
a nagyobbak se55 szégyellték magukat. Azok56 is körötte táncoltak,
48 [PH, AS1, AS2:] aszfalton, [K írásképe megtévesztő, emendálva K alapján]
49 [K v:] hajigálták utánuk, hogy
50 [K v:] lépteit. 51 [K v, PH] nyugodtatta 52 [K v:] jönnek 53 [AS2:] nagyutcában [sh.] 54 [AS1:] föl. [!] 55 [K v, PH, AS1:] sem
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
még jobban gyönyörködtek benne, mint apróbb társaik. Azzal
mu-latoztak, hogy a madzagra fűzött papirdarabkákat fölfelé e
t< sodorta> v
c< billentette> a levegő, majdnem a sárkány testéig. Postát küldöttek.
Igazán esemény volt ez a gyönyörű sárkány.
Fóris et< a lármától idegessé lett. Nem bírta a lármát.>
v
t<
ideges-sé lett.>
– Csak nem viszik be a tanintézetbe – panaszkodott Nováknak
s megrémülve a gondolattól, máris eléjük e
t< sietett. [úb]«– mindig»
[úb] Novák figyelte, hogy mit csinál.> vc< sietett.> e
t< «Hátratette két kez» Fóris «hátratette két kezét s […] a
kapu-nál» a gimnázium kapujánál megállt, hátratette> mc< A gimnázium
kapujánál megállt, hátratette> v
c< Hátratette> két kezét«,» és
szemé-vel, melyet a et< fekete szemüveg>
v
c< feketeszemüveg> miatt
e t< nem> v
t< sohasem> lehetett látni, méregette a forradalmas tömeget, hogy
útját szegje.
– Mi az? – e
t< sikitott> v
c< «his» sipított> éles, kellemetlen
hang-ján. Mi az? e
t< Nem ijedtek meg a diákok, csak vihogtak,>
m
t< Nem ijedtek meg,
[…]> mc< Vigyorogtak a diákok, nem ijedtek meg.>
v
c< A diákok nem
ijedtek meg, vihogtak,> a macskazene tovább tartott. Csak akkor ült el, mikor megpillantották Novák Antalt, ki nem kiabált, de tőle mégis mindnyájan féltek.
e
t< A lárma elült. Egyszerre csönd lett. Sapkák,>
m
c< Sapkák,> v
c<
Egy-szerre csönd lett. Sapkák,> kalapok emelkedtek.
– Mit lármáznak? – orditott Fóris, et< a>
v
t< most már egyedül, a>
csönd védelme alatt, melyet kollegájának köszönhetett. Csürhe. És
ezek a nagy kamaszok is. Vén szamarak. A nyolcadik. et< Szégyeljék>
v
c< Persze a nyolcadik. Szégyeljék> magukat.
Egymásután sunnyogtak be a kicsinyek, többször, mélyen meg-hajolva. A nagyobbak csak köszöntek.
– Takarodjanak be az osztályokba. Már a harmadikat is elcsön-gették.
Mindig ezt szokta mondani. De most is hazudott. Csak et< a
má-sodikat csöngették.> m
t< az elsőt csöngették.>
m
t< a másodikat
II. fejezet
talán még jobban gyönyörködtek benne, mint apróbb társaik. Az-zal mulatoztak, hogy a madzagra fűzött papírdarabkákat fölfelé billentette a levegő, majdnem a sárkány testéig. Postát küldöttek.
Igazán esemény volt ez a gyönyörű sárkány. Fóris idegessé lett.
– Csak nem viszik be a tanintézetbe – panaszkodott Nováknak
s megrémülve a gondolattól57 máris eléjük sietett.
Hátratette két kezét és szemével, melyet a fekete szemüveg miatt
sohase58 lehetett látni, méregette a forradalmas tömeget, hogy
út-ját szegje.
– Mi az? – sipított éles, kellemetlen hangján. – Mi az?
A diákok nem ijedtek meg, a59 macskazene tovább tartott. Csak
akkor ült el, mikor megpillantották Novák Antalt. Ő nem60 kiabált,
de tőle mégis mindnyájan féltek.
Egyszerre csönd lett. Sapkák, kalapok emelkedtek.
– Mit lármáznak? – ordított Fóris61 most már egyedül, a csönd
védelme alatt, melyet kollegájának köszönhetett. – Csürhe.62 És ezek
a nagy kamaszok is. Vén szamarak. A nyolcadik. Persze a nyolca-dik. Szégyelljék magukat.
Egymás után sunnyogtak be a kicsinyek, többször, mélyen meg-hajolva. A nagyobbak csak köszöntek.
– Takarodjanak be az osztályokba. Már a harmadikat is elcsön-gették.
Mindig ezt szokta mondani. De most is hazudott. Csak az elsőt
csöngették63 el.
57 [K v, PH:] gondolattól,
58 [K v, PH, AS1:] sohasem
59 [K v:] meg, vihogtak, a
60 [K v, PH, AS1:] Antalt, ki nem
61 [K v:] Fóris,
62 [K v, PH, AS1:] köszönhetett. Csürhe.
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
– Kié ez a sárkány?
A piroshajú fiú jelentkezett, valami harmadikos. Alig látszott ki a többi et< fiú>
v
c< diák> közül. Nem birt
e
t< az aranyszörnnyel,>
v t< a sárkánnyal,> mely ide-oda lökte őt, majdnem a levegőbe röpítette.
– Tegyék ezt el valahová.
Csajkás Tibor, ki mindig szolgálatkésznek mutatkozott
tanárjai-val szemben, «[…] szoritotta» foga közé szoritotta a fehér orgona
ágat, melyet e
t< kezében tartott>
v
t< magával hozott az erdőből> s
át-vette a et< harmadikostól.>
v
c< harmadikostól az imbolygó, bukdácsoló
sárkányt.> De ő sem boldogult vele. e
t< Erre Vili> v
c< Vili> kikapta
kezéből, a gimnázium kapuja elé húzta et< «és ott» az imbolygó és
bukdácsoló sárkányt s> v c< s> ott e t< ügyesen és> v c< ügyesen,> gyorsan
egy fatörzshöz kötözte, hogy iskola után hazavigyék. A madzagos orsót a földre dobta.
Pár perc múlva et< senkisem járt az uccán.>
v
t< kiürült az ucca.>
«Pár perc múlva» A diákok bementek a gimnáziumba s megvitatták, mi minden történt ma: pisztollyal lőttek a városerdőn, sóskiflit, virslit reggeliztek, cigányzenét, tűzoltóbandát hallottak,
leányok-kal beszéltek, láttak májusfát is, de mégis a sárkány, az et<
arany-sárkány> v
t< arany-sárkány> az volt a «legszebb» leggyönyörűbb.
e
t< Novák> v
c< [b]
Novák> Antal sütkérezett a kapu előtt s e
t< nem lévén órája nyolctól
kilencig> vt< nyolctól kilencig nem lévén órája> rágyújtott egy erős virzsiniára. Mindig erős virzsiniát szivott.
Ő is megbámulta a csodát, mely így közelről még nagyobnak [!] tetszett, amint leviathán-testével kipányvázva kóválygott a
gimná-zium kupoláján, közvetlenül et< az aranyozott kereszt>
m
t< az
aranyo-zott szentkereszt> v
c< a szentkereszt> fölött.
– Még elviszi a szél – figyelmeztette Novákot Tálas Béla. Novák a magasba nézett, hunyorogva a napfénytől.
– Nem – válaszolta Novák – most semmi szél sincs. Teljes a
szél-csönd. Aztán jól kikötötték – és megtapogatta «a madz» a fatörzsön
II. fejezet
– Kié ez a sárkány?
Egy64 piros hajú fiú jelentkezett, valami harmadikos. Alig látszott
ki a többi diák közül. Nem bírt a sárkánnyal, mely ide-oda lökte őt, majdnem a levegőbe röpítette.
– Tegyék ezt el valahová.
Csajkás Tibor, ki mindig szolgálatkésznek mutatkozott tanárjaival szemben, foga közé szorította a fehér orgonaágat, melyet magával
ho-zott az erdőből s átvette a harmadikostól az imbolygó-bukdácsoló65
sárkányt. De ő sem boldogult vele. Vili66 kikapta kezéből, a
gimná-zium kapuja elé húzta s ott ügyesen, gyorsan egy fatörzshöz kötöz-te, hogy iskola után hazavigyék. A madzagos orsót a földre dobta. Pár perc múlva kiürült az utca. A diákok bementek a
gimná-ziumba s megvitatták,67 mi minden történt ma: pisztollyal lőttek a
városerdőn, sóskiflit, virslit reggeliztek, cigányzenét, tűzoltóbandát
hallottak, leányokkal beszéltek, láttak májusfát is, de a68 sárkány,
az aranysárkány,69 az volt a leggyönyörűbb.70
Novák Antal sütkérezett a kapu előtt s nyolctól kilencig nem lévén
órája,71 rágyújtott egy erős virzsíniára. Mindig erős virzsíniát szívott.
Ő is megbámulta a csodát, mely így közelről még nagyobbnak tetszett, amint leviathántestével kipányvázva kóválygott a gimná-zium kupoláján, közvetlenül a szentkereszt fölött.
– Még elviszi a szél – figyelmeztette Novákot Tálas Béla. Novák a magasba nézett, hunyorogva a napfénytől.
– Nem – válaszolta –, most már semmi72 szél sincs. Teljes a
szél-csönd. Aztán jól kikötötték – és megtapogatta a fatörzsön a ma dzag vastag bogait.
64 [K v, PH, AS1:] A
65 [K v:] imbolygó, bukdácsoló
66 [AS2:] sárkányt. Vili [sh.]
67 [AS2:] megvitatták [sh.]
68 [K v, PH, AS1:] de mégis a
69 [K v:] arany-sárkány
70 [AS2:] leggyonyörübb. [sh.]
71 [K v, AS1:] órája
